Jud Meyrin: Gyilkosság ​a krimifesztiválon - vélemény

 Sziasztok! 

Bár eredetileg mást akartam olvasni, végül nem bírtam ellenállni neki, így nekivágtam és milyen jól tettem! Most azt tudom mondani, hogy ha az első részt szerettem, akkor ezt egyenesen IMÁDTAM. Annyi fordulat, gyanúsított és karakterfejlődés volt benne, hogy az eszem eldobtam. ❤ Most már teljesen biztos, hogy többet fogok olvasni a romantikus krimi zsánerben, már meg is rendeltem az utánpótlást.

***

Jud Meyrin: Gyilkosság ​a krimifesztiválon

Fülszöveg:

A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.

Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.

Egymásnak feszülő írók

Egy felbolydult város

Egy kilátástalan szerelem

Egy veszedelmes ellenfél

Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?

***

Értékelésem:

Bár eredetileg mást akartam olvasni, végül nem bírtam ellenállni neki, így nekivágtam és milyen jól tettem! Most azt tudom mondani, hogy ha az első részt szerettem, akkor ezt egyenesen IMÁDTAM. Annyi fordulat, gyanúsított és karakterfejlődés volt benne, hogy az eszem eldobtam. ❤ Most már teljesen biztos, hogy többet fogok olvasni a romantikus krimi zsánerben, már meg is rendeltem az utánpótlást.

Az írónő írói stílusa továbbra is tetszik, szeretem a párbeszédeket, a leírásokat, igazából mindent. Emellett zseniálisan vegyíti a romantikát a krimivel, az utóbbi nem veszti el a hangsúlyát, de a romantika szerelmesei is elégedettek lehetnek. A fejezetek ismét rövidebbek voltak, ami által még lendületesebbnek éreztem a regény olvasását. A cselekmény most is nagyon jól fel volt építve, ráadásul több nézőpont, valamint idősík is volt. Talán ez volt a legizgalmasabb, hiszen ahogyan a szövevényes szálak összeértek… huh, egyszerűen zseniális érzés volt.

A fő helyszín most nem Edinburgh volt, hanem egy kisváros, Montrose, ahol általában nem történik semmi izgalmas, de hát Lottie hazaköltözött és ez a nőszemély rendesen vonzza a bajt. Mindenhol megtalálja, legyen akárhol, például egy csodaszép part menti sétán. Nagyon tetszett a nyomozás menete és lendülete, izgi volt, hogy egyre több gyanúsított került elő és már a szereplők is kételkedtek abban, hogy mi fog még történni. Egy-két dologra számítottam, de a szerző még tovább csavarta a dolgokat, mint gondoltam. A végére teljesen bepörögtem, le sem tudtam tenni, szóval hajnalban fejeztem be. Minden feszültséggel és fordulattal teli percéért megérte!

A karakterek itt még szimpatikusabbak lettek, sokat fejlődtek mostanra és a külön töltött idő is segített. Most kevesebbet veszekedtek, de szerencsére a csipkelődő párbeszédek, beszólások megmaradtak, így továbbra is egymás idegeire tudtak menni, amin én rendkívül jól szórakoztam. Lottie mostanra talán kevésbé volt makacs és felelőtlen, jobban figyel a környezetére. Tristan pedig, oh atyám… hát igen, odavagyok ezért a morcos és morgós férfiért.

A mellékszereplők közül most talán Francescát tudnám kiemelni, de meglepő módon Tony és Louise karakterét is megkedveltem a végére. Kíváncsi leszek a történeteikre.

Mindent összevetve, ezt a kötetet még inkább szerettem, mint az előzőt, és nagy izgalommal tölt el, hogy még van folytatás, amibe belevethetem magam. Zseniális, ahogyan a szerző ötvözi a krimit és a romantikát, engem teljesen megvett magának vele. Ráadásul tényleg olyan fordulatos, hogy azt se tudtam, hova kapjam a fejem.

Ha még nem olvastátok a sorozatot, de szeretitek a krimit, főleg, ha van benne egy kis romantika is, akkor ne fogjátok vissza magatokat! ❤

***

Forrás: saját kép 

***

Kedvenc idézetem:

"- Vitában elég nehéz legyőzni téged, Kesley.

– Csak most jössz rá?

– Nem, már kezdettől fogva tudom. Épp ettől olyan csábító újra és újra megpróbálni."

*

"– Az olvasás a legkevésbé káros módja annak, hogy elrepítsen minket a valóságból – mormolta Lottie, és ösztönösen a könyvért nyúlt."

*

"– Idd meg azt a kávét, mert tényleg szarul festesz. Annyira, hogy ha Tristan így meglát, szívrohamot fog kapni, és tényleg elpatkol.

– Hogy mondhatsz ilyet pont most? – szisszent fel Lottie, mire Louise Tony túloldaláról csak legyintett.

– Tony mindig rossz humorral palástolja az aggodalmát."

***

A könyv adatai:

Író:
 Jud Meyrin

Teljes cím: Gyilkosság a krimifesztiválon

Oldalszám: 464 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Megjelenési év: 2025 (újrakiadás, puhatáblás)



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény