L. J. Shen: Megtört hercegnő - vélemény

Sziasztok! 

Nem sok könyvet olvastam még a szerzőtől, néhány standalone kivételével, és őszintén szólva annyira nem is emlékszem rájuk, de imádom az enemies to lovers, testőrös romantikus történeteket, így ezt mindenképpen sorra szerettem volna keríteni. Nem volt rossz, voltak izgalmas részei, így élveztem és nem bántam meg, hogy elolvastam, de azért vegyes érzéseim vannak. Merem remélni, hogy a szerző többi könyve – főként a sorozatok – azért ennél összeszedettebbek.

***

L. J. Shen: Megtört hercegnő

Fülszöveg:

Több mint testőr

Túlságosan is sokszor kerültem bajba a pletykalapok miatt. Mit is mondhatnék? Véletlenül úgy kaptak lencsevégre a lesifotósok, ahogy egy „hölgynek” nagyon nem illendő. Én azonban korántsem vagyok úrihölgy.

Ezek után azonban apám ultimátumot ad nekem: vagy elzárja a pénzcsapot és nem finanszírozza tovább a fényűző életemet, vagy belemegyek, hogy személyi testőröm legyen, Ransom Lockwood személyében.

Ransom egy szexi, ugyanakkor félelmetes, nem e világról való „bébiszitter”, aki történetesen ügyesen roppantja szét az emberek gerincét. Ráadásul most egy csomó furcsaságot akar rám erőltetni. Hagyjak fel a bulizással, kapjam össze magam, szerezzek egy állást…

Az énem egyik része legszívesebben elzavarná őt, hiszen rajtam már nem lehet segíteni. A másik része viszont vele akar lenni, mert érzem, szüksége van rám.

***

Értékelésem:

Nem sok könyvet olvastam még a szerzőtől, néhány standalone kivételével, és őszintén szólva annyira nem is emlékszem rájuk, de imádom az enemies to lovers, testőrös romantikus történeteket, így ezt mindenképpen sorra szerettem volna keríteni. Nem volt rossz, voltak izgalmas részei, így élveztem és nem bántam meg, hogy elolvastam, de azért vegyes érzéseim vannak. Merem remélni, hogy a szerző többi könyve – főként a sorozatok – azért ennél összeszedettebbek.

Az eleje nem rántott be túl gyorsan, idegesítettek a szereplők, főként Hallie, valamint ez a folytonos Csitrizés is az idegeimre ment, de ahogy haladtam tovább, elkezdtem élvezni és kíváncsi voltam, hogy hova fut ki a sztori. Az írónő stílusa nem volt rossz, de történet szempontjából szerintem ennél tud jobbat is. Mármint tetszett, hogy voltak benne mélyebb témák (múltbéli traumák, bántalmazás, tanulási nehézségek stb), az viszont már nem volt annyira ínyemre, hogy azok nem voltak rendesen kifejtve. Sokkal intenzívebb, mélyrehatóbb is lehetett volna, ha ezekre jobban koncentrál. Ráadásul itt igazából nem is testőrre volt szükség, hanem bébiszitterre, ami azért nagyon más. Persze, egészen addig, amíg be nem hozta a maffiás szálat, de sajnos az is elég lagymatagra sikeredett.

Mint fentebb említettem, a főszereplők az elején irritáltak, de szerencsére változtak a történet folyamán, így már kicsit meg tudtam kedvelni őket. Hallie érdekes szereplő volt, de a fejlődés utáni énje, amikor már képes volt kiállni magáért, már tetszett. A Ransom féle karaktereket általában nagyon csípem, mert ő egy igazi mogorva, megközelíthetetlen pasi, de most vele is meggyűlt a bajom. Mindenesetre a végére jól szórakoztam rajta, egy biztos, hogy paparrazók ne húzzanak vele ujjat, vagy legalább tanulják meg rendesen felhúzni a nyúlcipőt. :D A kémiájuk eleinte talán kicsit erőltetett volt, de utána azért abban is láttam fejlődést. Az viszont különösen tetszett, hogy váltott szemszögű volt, mert így sokkal élvezetesebb lett.

Mindent összevetve, nem volt rossz, de kicsit összeszedetlennek, kidolgozatlannak éreztem, így nem vagyok vele teljesen elégedett. Annak viszont örülök, hogy a történetet váltott szemszögön keresztül ismerhettem meg, illetve, hogy a karakterek a végére azért sokat fejlődtek.

Ha szeretitek a nem túl bonyolult történeteket, melyben azért van izgalom és erotika is, akkor szerintem szerethetitek! ❤

***

Köszönöm a regényt az Álomgyár Kiadónak!

***

Forrás: saját kép 

***

Kedvenc idézetem:

"– Azt hiszem, épp most szerettem beléd!

[…]

– Mintha nem lett volna már így is elég rossz a napom."

*

"– Mindegyikünknek megvan a maga története, és az a legritkábban tündérmese."

*

"– Pokollá fogom tenni az életét! – közölte tárgyilagosan.

– Kölyök! – Türelmetlen mosolyt villantottam rá. – Engem a pokolban edzettek. Otthon fogom érezni magam. Magára viszont kihívásokkal teli hónapok várnak.

– Ennek még nincs vége! – figyelmeztetett, és az arcom előtt rázogatta az ujját. Egy merő érzelemkavalkád volt a nő."

*

"Volt szíve, valahol, a sok réteg alatt. Poros volt, és sebes, de még lüktetett."

***

A könyv adatai:

Író: L. J. Shen

Teljes cím: Megtört hercegnő

Eredeti cím: Thorne Princess

Oldalszám: 430 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Megjelenési év: 2025 (puhatáblás, élfestett)



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény