Tracy Wolff: Vívódás - vélemény

Sziasztok! 

Ez aztán masszív kötet volt, de megérte! Izgalmas volt, pörgős és feszültséggel teli, nagyon élveztem olvasni és nagy kíváncsisággal várom a folytatást, ami még több harcot ígér. ❤ Ettől függetlenül persze, még mindig úgy gondolom, hogy vannak benne hibák, logikátlanságok is, de én azokkal együtt szeretem. Eddig a második rész a kedvencem.

***

Tracy Wolff: Vívódás

Fülszöveg:

Az ​elsöprő sikerű Sóvárgás-sorozat harmadik része – készen állsz a folytatásra?

Grace az összeomlás szélén áll. Egyetlen vágya, hogy nyugodtan befejezhesse a középiskolát, erre azonban szinte semmi esélye sincs, mivel a paranormális világ fele rá vadászik. És ha ez nem lenne elég, a kapcsolati státusza bonyolultról tornádó sújtotta romokra változott, Jaxon pedig fagyosabb, mint az alaszkai tél. Ezenkívül fel kell készülnie a koronázására, amely teljesen megosztja a misztikus lényeket és vezetőiket. Cyrus, a vámpírkirály minden aljas trükkjét beveti ellene, az ősöreg Vérontó, Jaxon korábbi nevelője pedig egy rég eltűnt ereklye felkutatására biztatja a lányt és barátait. Vajon Grace meg tud birkózni ennyi mindennel? Ki mozgathatja a szálakat a háttérben? A lánynak és társainak nehéz döntéseket kell meghoznia… és nem biztos, hogy mindenki túléli ezek következményeit. Vérfagyasztó romantika, misztikum és sodró lendület: a Sóvárgás-sorozat harmadik kötete még nagyobb sebességre kapcsol.

***

Értékelésem:

Ez aztán masszív kötet volt, de megérte! Izgalmas volt, pörgős és feszültséggel teli, nagyon élveztem olvasni és nagy kíváncsisággal várom a folytatást, ami még több harcot ígér. ❤ Ettől függetlenül persze, még mindig úgy gondolom, hogy vannak benne hibák, logikátlanságok is, de én azokkal együtt szeretem.

Az írónő stílusa tetszik, viszont egyre inkább azt érzem, hogy a mellékszereplőket direkt nem engedi közelebb az olvasókhoz, talán ettől lesz valaki könnyebben feláldozható számára? Nem tudom, de az biztos, hogy bár voltak itt is fájdalmasabb részek, könnyeket nem igazán ejtettem és én ezt személy szerint nagyon sajnálom. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem is keltett bennem érzéseket, mert megtette, többek között még inkább rabul ejtette a szívem, izgultam a fordulatok miatt és egyrészről szenvedtem. Mármint ez a könyv tényleg VÍVÓDÁS volt… öhm, éljenek a szerelmi háromszögek!? Igen, nem a kedvenceim, de most egyszerre volt idegesítő és szórakoztató. „Vicces” volt, hogy mindenki SZENVED, de mindenki PRÓBÁLJA eltitkolni. Mindenesetre nekem már megvan a választottam.

A fejezetcímek továbbra is HALÁLIAK – csupa nagybetűvel. Annyit nevettem, egyszerűen elképesztőek, úgy gondolom, hogy remek humora van a szerzőnek. Egy-két jelenet kiszámítható volt, de még így is sikerült meglepnie, így nem bánom. Jó kis csavarokat írt az írónő, ráadásul most kicsit jobban is elmerültünk a világban, a különböző lényekről való tudásban, amit nagyon értékeltem.

A karaktereket szerettem, Grace ismét fejlődött, végre kezdte belátni a dolgokat. Azért még mindig idegesítő tudott lenni a döntésképtelensége. (Bár ez valószínűleg azért is zavart kicsit, mert sokszor én sem tudok időben döntéseket hozni. Az már más kérdés, hogy itt én már döntöttem, már a második résznél, méghozzá az első csipkelődésnél, ahol végre volt ÉLET a párbeszédben.) És pontosan ez az oka annak is, hogy picit úgy érzem, hogy Grace egyelőre még nem érdemli meg a srácunkat. Még nem, de haladunk.

Mellékszereplők közül többet is ki tudnék emelni a baráti körből, de most nem teszem, mert úgy érzem, hogy Calder és Remy még ígéretesebb karakterek, így őket említem meg. 

Mindent összevetve, élveztem olvasni annak ellenére is, hogy nem volt tökéletes, és annyi vívódás volt benne, hogy néha megcsapkodtam a fejem a könyvvel. Nem baj, megérte. A kedvenc szereplőmet szerintem tudjátok, övé a szívem-lelkem.

Ajánlom mindazoknak, akik rajonganak az olyan ifjúsági fantasykért, amik tele vannak izgalommal, feszültséggel, valamint meg vannak fűszerezve egy kis romantikával, veszélyes természetfeletti lényekkel és iskolai hangulattal! ❤

***

Köszönöm szépen a Cartaphilus Könyvkiadónak és a Moobiusnak a kötetet!

***

Forrás: saját kép 

***

Kedvenc idézetem:

"– Te most komolyan a bugyimat nézed?

– Téged nézlek – válaszolja. – Az pedig, hogy ezzel együtt a bugyidat is látom, inkább a te hibád, mint az enyém."

*

"– Most már mindig ezt fogod mondani?

– Ha Han Solónak és Leia hercegnőnek jó volt…

Elvigyorodik.

– Akkor nekünk is jó lesz?"

*

"– Azt hiszem, különleges vagyok.

– A „különleges” is egy jelző – gúnyolódik Hudson. – A nárcisztikus meg egy másik. De ugyan már, kutya vagy eb, egyre megy, nem igaz?"

***

A könyv adatai:

Író: Tracy Wolff

Teljes cím: Vívódás

Eredeti cím: Covet

Oldalszám: 992 oldal

Kiadó: Carthaphilus Könyvkiadó

Megjelenési év: 2023 (keménytáblás)



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény