Shannon Mayer: Megkísértve - vélemény
Sziasztok!
Az első rész után izgatottan vártam a Megkísértvét, mert megszerettem a történetet és igazából a szereplőket is. A második kötet elolvasása után pedig azt tudom mondani, hogy ez a sorozat valóban igencsak ígéretes, de kevésbé tartottam izgalmasnak az elődjénél. Őszintén szólva, kicsit úgy érzem, hogy ez egy átvezető rész volt. Ennek ellenére továbbra is őrülten várom a folytatást, főleg egy ilyen függővég után, mely sok-sok titkot sejtet. ❤
Shannon Mayer: Megkísértve
Fülszöveg:
A vámpírkirály meghalt…
Szóval most menekülnöm kell a mániákus utódja elől, méghozzá egy súlyosan sebesült vámpírherceggel, akit etetni kell, és egy szobalánnyal, aki totál bele van zúgva. És én még azt hittem, hogy nincs rosszabb a szüreti játéknál…
A helyzetet tovább rontja, hogy teljesen odavagyok a vámpírhadsereg tábornokáért, aki azt a vadászokból álló csapatot vezeti, amelynek végeznie kell velem és a nem túl vidám, fura fazonokból álló, kis társaságommal.
Az egyetlen esélyünk a túlélésre, ha a szomszédos vérfarkasok befogadnak. Merem remélni, hogy nem tépnek cafatokra minket!
Velük legyőzhetjük az újonnan megkoronázott „királyt”, és megmenthetjük a Vámpírkirályságot attól, hogy visszatérjenek a régi idők, amikor a mindennapok része volt a gátlástalan kegyetlenkedés, kínzás és vérengzés. Egy kis ravaszság és rengeteg merészség kell ahhoz, hogy megkíséreljünk szövetséget kötni két, évszázadok óta háborúzó faj között.
Szerencsére én egyiknek sem vagyok híján.
A New York Times bestsellerszerző Shannon Mayer Alfa-sorozatának második, gyönyörűen éldekorált része még több izgalmat és fordulatot tartogat az olvasók számára. Cselszövéssel, feszültséggel, árulással és szívfájdalommal teli történet.
***
Értékelésem:
Az első rész után izgatottan vártam a Megkísértvét, mert megszerettem a történetet és igazából a szereplőket is. A második kötet elolvasása után pedig azt tudom mondani, hogy ez a sorozat valóban igencsak ígéretes, de kevésbé tartottam izgalmasnak az elődjénél. Őszintén szólva, kicsit úgy érzem, hogy ez egy átvezető rész volt. Ennek ellenére továbbra is őrülten várom a folytatást, főleg egy ilyen függővég után, mely sok-sok titkot sejtet. ❤
A könyv nagyon izgalmasan indult, a szökés és a vérfarkasos ügyek gyorsan berántottak. Ezután azonban kicsit ellaposodott a sztori és kellett egy kis idő, amíg visszatért a jól ismert fordulatos, rejtélyes cselekményszál. De összességéven voltak nagyon jó jelenetek és pár érdekes dologra is fény derült, de még van mit kideríteni. Nem valami hosszú regény, valamint a stílusa is könnyed, nem túl bonyolult, így nagyon gyorsan lehetett vele haladni.
Már korábban is volt benne egy kis nyers „modor”, azaz fogalmazási és kommunikációs stílus, ami bár eddig is zavart icipicit, most kicsit rosszabb lett. Nem bírtam eldönteni, hogy ebben a fordítás a ludas, vagy az eredetiben is ilyen, de mindenesetre néhány mondatnál fennakadt a szemem.
Az abszolút tetszett, hogy a folytatást is váltott szemszögből olvashattam, mert így még inkább megismerhettem a szereplőket. Sienna továbbra is érdekes, tetszik a bátorsága, ráadásul a szókimondósága. teszi viccessé a karakterét. Dominic eléggé alfalágyult tud lenni, de őt is kedvelem. A kémiájuk zseniális, most már voltak erotikusabb részeik is.
A mellékszereplők közül most leginkább Will és Diana (vérfarkasok királynője) keltette fel a figyelmem, kíváncsi leszek, mi lesz velük a jövőben, mit fognak tenni.
Minden összevetve, szerettem, mert rengeteg lehetőség van még benne, valamint a fordulatokat és a karaktereket is kedvelem, de úgy érzem, hogy az első kötet izgalmasabb volt. Azonban ez nem tántorít el a folytatástól, éhezem arra, hogy megtudjam, mi folyik a háttérben… mi a fátyol lehullásának titka, micsoda pontosan Sienna, valamint miért olyan az időjárás amilyen.
Ha szeretnétek egy könnyedebb, nem túl bonyolult fantasy történetet olvasni, amiben azért van izgalom és kémia is, akkor bátran tudom ajánlani! ❤
***
Köszönöm a kötetet az Álomgyár Kiadónak!
***
![]() |
| Forrás: saját kép |
***
Kedvenc idézetem:
"– Ne sírj, csillagom, ne sírj!
– Csillagom? – bámultam fel rá.
Az ajkai felfelé kunkorodtak, ellágyítva kemény vonásait.
– A legszebb fény, ami létezik, mert még a legsötétebb pillanatokat is beragyogja. Reményt ad a reményteleneknek. Ez vagy… csillagfény. Én ebben teljesen biztos vagyok."
*
"– Néha a remény az egyetlen dolog, ami megtart minket, amikor úgy érezzük, hogy nem megy tovább."
***
A könyv adatai:
Író: Shannon MayerTeljes cím: Megkísértve
Eredeti cím: Hunted By Fate
Oldalszám: 320 oldal
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Megjelenési év: 2025 (puhatáblás, élfestett)
***
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!
Réka


Megjegyzések
Megjegyzés küldése