Melanie Harlow: Száguldó szerelem - vélemény
Sziasztok!
Igazából ennek a könyvnek először a színes, mutatós borítója hívta fel a figyelmemet a történetre. S milyen jól tette! Rendkívül jól szórakoztam a Száguldó szerelem című regényen, egy percig sem hagyott unatkozni. ❤ Nem fogom azt mondani, hogy hibátlan kötet és hogy nem „lerágott csont” az alapja, de imádtam a kisvárosi hangulatot, a kíváncsi szomszédokat és családtagokat, a szerethető fő karaktereket.
Melanie Harlow: Száguldó szerelem
Fülszöveg:
Blair Beaufort nem is nagyon lehetne rosszabb passzban, amikor elsőbálozó ruhájában és tiarájában tönkrevágja autóját a Bellamy Creek nevű városkában. A lány földönfutóvá vált, miután apja néhány kreatív könyvelői húzásnak köszönhetően elbukta a családi vagyont, az anyja pedig faképnél hagyta őket. Szerencséjére katasztrofális megérkezésének tanúja Griffin Dempsey is, aki azon kívül, hogy autószerelő, James Dean-hasonmásnak is elmenne.
Griffinnek bőven akadna jobb dolga, mint egy összezavarodott Disney-hercegnő istápolása. Apjától megörökölt autószerelő műhelye stabilan a csőd szélén billeg, az anyja nem hagy neki nyugtot, ráadásul korábbi kapcsolata totálkárral végződött. Griffinnek nagy gyengéje azonban védelmező természete… és ez a lány kétségkívül védelemre szorul. Nem beszélve arról, hogy szép, vicces és kedves.
Blair ugyan ön- és közveszélyes a volán mögött, és semmit sem tud a világról, de ez egyre kevésbé érdekli Griffint. Lehet, hogy totálkárosra törik egymás életét, de az odavezető utazás igen élvezetes lesz.
Melanie Harlow féktelenül száguldó kisvárosi románca ideális olvasmány Lucy Score és a vicces, forró történetek rajongói számára.
***
Értékelésem:
Igazából ennek a könyvnek először a színes, mutatós borítója hívta fel a figyelmemet a történetre. S milyen jól tette! Rendkívül jól szórakoztam rajta, egy percig sem hagyott unatkozni. ❤ Nem fogom azt mondani, hogy hibátlan kötet és hogy nem „lerágott csont” az alapja, de imádtam a kisvárosi hangulatot, a kíváncsi szomszédokat és családtagokat, a szerethető fő karaktereket.
Az írónő stílusa tetszett, szerettem a humorát, a leírásait és a lendületességét. Az elején rögtön belecsöppentünk a közepébe és sebességbe kapcsoltunk, ami a kötet nagy részében ki is tartott. Nagyon élveztem olvasni, így igazából nem bántam, bár ez a szerelem valóban ezerrel száguldott és azért továbbra is tartom magam ahhoz, hogy kicsit jobban elhúzhatta volna az összemelegedést a szerző. Ettől függetlenül nagyon jó volt a sok-sok szórakoztató párbeszéd, történés, valamint a kisvárosi programok is.
A főszereplőket én személy szerint szerettem és örültem annak, hogy váltott szemszögben ismerhettem meg őket, mert így mélyebb lett a „tudásom” is róluk. Blair igazán izgalmas karakter volt. Eleinte egy elkényeztetett fiatal nőnek tűnt, aki képes hófehér báli ruhában utazni, mert az nem fért el egy bőröndben. Aztán kiderült, hogy bár valóban az volt, változni akar, kedves, figyelmes és rendkívül tehetséges. Az mondjuk biztos, hogy tuti nem ülnék be mellé az autóba, mert ön és közveszélyes, de nagyon kedveltem őt. Griffin pedig megtestesítette a „szokásos” jól kinéző (khm… tetovált) és izmos férfi főhőst, akinek a múltja fájóan kísérti a jelenét. Zárkózott, kicsit mogorva fickó, aki ennek ellenére rendkívül figyelmes és gondoskodó, ha épp Blair-ről van szó.
A mellékszereplők közül több is belopta magát a szívembe, többek között Griffin anyukája, aki nagy forma volt, illetve Cole, aki Griffin legjobb barátja és egy csöppség egyedülálló apukája, vagy éppen Mr. Frankel.
Mindent összevetve, szerettem olvasni, mert nagyon könnyed kikapcsolódást nyújtott és jól szórakoztam végig. A karakterek között tetszett a kémia, amit viszont kicsit bántam, hogy nagyon hamar összejöttek a szereplők.
Ha szeretitek Lucy Score vagy éppen Elsie Silver könyveit, és könnyed kikapcsolódásra vágytok, akkor szerintem szeretni fogjátok ezt is! ❤
***
Köszönöm szépen a Pioneer Booksnak és a Moobiusnak a kötetet!
***
![]() |
| Forrás: saját kép |
***
Kedvenc idézetem:
"– Griffin Dempsey, ha megnősültél anélkül, hogy szóltál volna nekem, akkor most azonnal átvágtatok a műhelybe és péppé verlek!
– Az ég szerelmére, anya, nem nősültem meg!
– Biztos vagy benne? Mert Natasha látott téged… – Abban biztos vagyok."
*
"Az életem legörömtelibb dolgai azok voltak, amelyek a legváratlanabb fordulatok miatt következtek be, azért, mert a szívem szavát követtem."
*
"- Érdekes, tegnap még én voltam a világ legjobb tesója.
Megvonta a vállát.
- Mert a segítségedre volt szükségem. Így megy ez."
*
"– Megpróbállak nem elcsábítani.
– Ez a probléma, hercegnőm – mondta. – Úgy csábítász el, hogy meg sem próbálod."
***
A könyv adatai:
Író: Melanie Harlow
Teljes cím: Száguldó szerelem
Eredeti cím: Drive Me Wild
Oldalszám: 368 oldal
Kiadó: Pioneer Books
Megjelenési év: 2024 (puhatáblás)
***
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!
Réka


Megjegyzések
Megjegyzés küldése