Shannon Mayer: Elragadva - vélemény
Sziasztok!
Elöljáróban csak annyit mondok… tessék? Ide az Elragadva folytatásával, mert számomra ez egy igazán ígéretes történet volt! ❤ Első könyvem Shannon Mayer írónőtől, de biztosan nem az utolsó, izgatottan várom a könyvsorozat folytatását, főleg, hogy nagyon szeretem a természetfeletti lényeket, többek között a vámpírokat, vérfarkasokat. Ebben a kötetben pedig mindkettő benne volt valamilyen szinten, illetve ha szerencsések (a főszereplő szempontjából ez nem feltétlen lenne szerencse :D) vagyunk, akkor a közeljövőben találkozhatunk majd még tündérekkel, angyalokkal, démonokkal is.
Shannon Mayer: Elragadva
Fülszöveg:
Lehull a Fátyol
Kiszakítottak a gyűjtők karámaiból, eladtak a vámpíroknak, majd az óceánon át az Alfa Birodalomba küldtek – nos, nem épp így terveztem eltölteni a hetemet.
Na jó, igazság szerint az első felét beterveztem. De arra számítottam, hogy a vérfarkasoknak adnak el, hogy meg tudjam menteni a barátomat, Jordant a halálnál is rosszabb sorstól. Ehelyett a vérszívóknál kötöttem ki. És hogy milyen itt? Eddig nem túl fényes. Fűzőbe tuszkoltak, és úgy átalakítottak, mintha a Bridgerton egyik szereplője lennék, mindezt azért, hogy részt vegyek a szüreti játékon. Kicsit olyan, mint A nagy Ő, csak a 19. században játszódik, ahol a férfiak mind vámpírok – megbololndítva egy kis Nyerd meg az életed hangulattal.
A célom – amellett, hogy a testemben lévő lyukak számát a jelenlegi normán belül tartom – több, mint a túlélés. El akarok menekülni erről a lehetetlen helyről, hogy megtaláljam a vérfarkasok területére vezető utat és hazavigyem Jordant.
Ehhez nem árt képben lenni a politikai intrikákkal.
Sok fegyverem nincs egy szuperéles hajtű, a megkérdőjelezhető bájom és az irracionális mennyiségű optimizmusom mellett, de teljes gőzzel készülnek a tervek, hogy kijutassam innen magamat és a barátomat.
Jobban mondva ez így volt egészen addig, míg a vámpírhadsereg tábornoka és gyönyörű szeme lángra nem lobbantott, mert azóta azon gondolkodom, hogy talán mégsem akarok én annyira elszökni.
Talán nem is lenne olyan rossz, ha szereznék pár pluszlyukat…
***
Értékelésem:
Elöljáróban csak annyit mondok… tessék? Ide a folytatással, mert számomra ez egy igazán ígéretes történet volt! ❤ Első könyvem az írónőtől, de biztosan nem az utolsó, izgatottan várom a könyvsorozat folytatását, főleg, hogy nagyon szeretem a természetfeletti lényeket, többek között a vámpírokat, vérfarkasokat. Ebben a kötetben pedig mindkettő benne volt valamilyen szinten, illetve ha szerencsések (a főszereplő szempontjából ez nem feltétlen lenne szerencse :D) vagyunk, akkor a közeljövőben találkozhatunk majd még tündérekkel, angyalokkal, démonokkal is.
A regénnyel nagyon könnyen lehetett haladni, elég kis vékonyka kötet és a stílusa is gördülékeny, humoros, így jót szórakoztam rajta. Bár az elejét nem feltétlen mondanám pörgősnek, először „bemelegítünk”, de utána azért beindulnak az események és több rejtélyre is fény derül, valamint a háttérben több sötét, udvari intrika is folyik. A szereplők nyers modora kicsit A Napkirályné próbája című sorozat stílusára emlékeztetett, de míg ott kicsit zavart, mert egy régiesebb környezetben voltunk, addig itt kevésbé, hiszen a modern világ és a vámpírok régimódi birodalmának hangulata keveredett.
Meglepetést okozott nekem, hogy a történet váltott szemszögű, de nagyon-nagyon örültem neki, mert így nem csak Sienna belső gondolatait ismerhettem meg, hanem Dominic-ét is. (Még ha az utóbbi gondolatai általában arról is szóltak, hogy mennyire be van gerjedve a nőre.) A szereplők között nagyon jó volt egyébként a kémia, pattogtak a szikrák. Voltak erotikusabb részek is, de ez még csak izzás szintjén volt jelen.
Sienna karaktere számomra igazán érdekes, titokzatos volt. Eleinte nem igazán tudtam mit gondoljak róla, de kedveltem azért ezt a szókimondó, bátor és talpraesett lányt, aki konkrét céllal érkezett ebbe a kegyetlen világba, bár nem felétlen abba a birodalomba, ahova eredetileg menni akart. Az persze más kérdés, hogy a szabadszájúsága lesz egyszer a veszte, de ne szaladjunk ennyire előre. Dominic-ot is kedveltem, és bízom abban, hogy legközelebb többet is megtudok majd róla, mert ígéretes karakternek tartom.
A mellékszereplők közül Bethany-t, az öcsikét (Will-t), a hervegnőt és a lovat, Káoszt kedveltem meg nagyon. Emellett nagyon kíváncsi leszek, hogy Lochlin-nel kapcsolatosan mik fognak még történni.
Mindent összevetve, én élveztem olvasni ezt a könyvet, s bár megvannak a maga kis hiányosságai (pl. kicsit mélyebb világ- és karakter kidolgozottság) rettentően ígéretes sorozatindító kötet volt az Elragadva. Még jobban örültem, hogy van benne egy térkép is, amit örömmel lestem, amikor kellett. Az értékelés első szavaiból lehet sejtettétek, de függővéges történetről van szó, de ennek ellenére szerintem érdemes belevetni magatokat.
Szerintem azok fogják leginkább élvezni az olvasását, akik kezdő fantasy olvasók és most ismerkednek a természetfelettiekkel, de én „veteránként” is nagyon szerettem, így tiszta szívvel ajánlom, pont erre volt szükségem! ❤
***
Köszönöm a kötetet az Álomgyár Kiadónak!
***
![]() |
| Forrás: saját kép |
***
Kedvenc idézetem:
"Szívd fel magad, hagyd abba a sírást, és amit kapsz, azt add vissza nekik! Ők már megmutatták, milyenek. Legközelebb ne hagyd, hogy ők üssenek elsőként!"
*
"– Engem senki nem kaphat el, csak ha hagyom, asszonyom. – Majd a biztonság kedvéért kacsintottam egyet…"
*
"– Értem én, hogy egy dögunalmas embergyűlölő vagy, de nem erőltetnéd meg magad, hogy ez ne legyen mindenki előtt ennyire nyilvánvaló?
*
"Dominic talán a legkevésbe kegyetlen szörnyeteg itt, de attól még szörnyeteg."
***
A könyv adatai:
Író: Shannon MayerTeljes cím: Elragadva
Eredeti cím: Taken by Fate
Oldalszám: 336 oldal
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Megjelenési év: 2024 (puhatáblás, élfestett)
***
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!
Réka


Megjegyzések
Megjegyzés küldése