Laura Thalassa: Megbabonázva - vélemény
Sziasztok!
Nagyon szeretem Laura Thalassa magyarul eddig megjelent munkásságát (Az Alkusz sorozatot❤️), ezért kíváncsi voltam erre is, de mégis halogattam, mert láttam, hogy az elmúlt hónapokban kapott hideget és meleget is bőven. Meg tudom érteni, mert bár szerettem, de hiányoltam is valamit… valami mélyebb világ és karakter kidolgozottságot, a történet alapjának ígéretesebb kihasználását.
Laura Thalassa: Megbabonázva
Fülszöveg:
Megérkezett Laura Thalassa új boszorkányos fantasyja, mely Az Alkusz-sorozat világában játszódik!
Jöjj hozzám, Császárné…
A húsz éves Selene Bowers kétségbeesetten reméli, hogy bejut a Henbane-re, a különleges intézménybe, melyet fiatal boszorkányok számára alapítottak. A felvételi kritériumok egyike a természetfeletti erejével való kapcsolódás egy vadkalandon keresztül, ezért a lány egy utazást foglal Dél-Amerikába. Amikor egy gonosz erő célba veszi a repülőjét az égen, a különleges képessége életre kel, hogy megmentse, ám cserébe borzalmas árat követel: az emlékeit.
Ráadásul, amikor Selene felfedezi rejtélyes támadóját a dzsungelben, egy ősi gonoszt enged szabadjára: Memnont, az Átkozottat, aki ráadásul őt a régen elhunyt, áruló feleségével téveszti össze. Selene végül képes elmenekülni és megkezdeni a tanulmányait Henbane-ben, de amikor Memnon megjelenik a kollégiumban, és boszorkányokat találnak holtan az egyetem területén, gyilkos vádak és veszélyes összeesküvések kereszttüzében találja magát…
***
Értékelésem:
Nagyon szeretem Laura Thalassa magyarul eddig megjelent munkásságát (Az Alkusz sorozatot❤), ezért kíváncsi voltam erre is, de mégis halogattam, mert láttam, hogy az elmúlt hónapokban kapott hideget és meleget is bőven. Meg tudom érteni, mert bár szerettem, de hiányoltam is valamit… valami mélyebb világ és karakter kidolgozottságot, a történet alapjának ígéretesebb kihasználását. Lehet, ha nem az év végi kritikus időszakomban olvasom, akkor sokkal jobban tetszett volna, de ez van.
A szerző korábban megismert könnyed, new adult stílusa itt is tetszett, bár volt egy-két szleng, amitől a falra másztam. Szeretem a boszis történeteket, szóval izgatottan vártam ezt a történetet. Gördülékenyen lehetett vele haladni, a párbeszédek/szócsaták humorosak és izgalmasak, a fejezetek épp elég hosszúak, így az eleje kimondottan felkeltette az érdeklődésemet és magával ragadott. Utána ez kicsit megkopott, mert nem kaptam elég világ, karakter és személyiség kidolgozottságot sem, pedig terjedelem volt bőven. Egyszerűen kevés volt. Ráadásul a cselekmény is kicsit kusza volt, de ezt többnyire a női főszereplő mágia használatával kapcsolatos emlékezetvesztésének számlájára írom.
Az Alkusz sorozathoz hasonlóan, itt is igazából két ember volt a középpontban, de míg ott nem annyira, itt a mellékszereplők nagyon a háttérbe szorultak számomra. Amit azért is sajnáltam, mert Sybil-t, Selene (állítólag) legjobb barátnőjét, kedveltem és többször is örültem volna annak, ha feltűnik, bár vannak gondolataim vele kapcsolatban is. Kedvenc „szereplőm” viszont Nero lett, a familiáris.
Selene érdekes karakter volt, szókimondóan humoros, de egyben meggondolatlan. Soha nem gondolt a következményekre, igazából elfeledkezett róluk és nem csak a mágiája miatt. Szabadjára engedte Memnon-t, de senkinek nem szólt róla a barátnője kivételével, ami eleve hatalmas hiba. Aztán ott vannak a hirtelen halálesetek és gyilkosságok, azokkal sem foglalkozott úgy igazán, míg bajba nem került.
Memnon-t eleinte kedveltem a maga morally grey módján. Tetszett a titokzatossága, birtoklóvágya, aztán ez fordult egyet és a végén kiborította nálam a bilit. Kíváncsi leszek mi lesz később, tud-e ezen javítani. A vonzalom tagadhatatlan a szereplők között, de hogy a viszonyuk ellenséges… az sem kérdéses.
Mindent összevetve, voltak hibái, amik idegesítettek és voltak dolgok, amiket nagyon hiányoltam. Mégsem tudom azt mondani, hogy nem tetszett, csak talán azt, hogy rosszkor olvastam és másra, mélyebbre – nemcsak a felszín kapargatására – számítottam. A vége nagyon durva függővég, szóval mindenképpen adok még egy esélyt a folytatásnak, kíváncsi vagyok később ki tud-e még elégíteni a történet.
Ajánlom a new adult és boszis könyvek szerelmeseinek! ❤
***
Köszönöm a kötetet az Anassa Könyveknek!
***
![]() |
| Forrás: saját kép |
***
Kedvenc idézetem:
"– A világ meg fogja ismerni a haragomat – ahogyan te is, királyném. A markomban leszel – fogadkozik. – És apránként elpusztítom a világodat, amíg nem marad másod, csak én.”
*
"– Figyelj, nem tudom, hogyan intézték a dolgokat akkoriban, amikor még a kerék feltalálásával voltak elfoglalva, de nem te mondod meg nekem, hogy mit csináljak."
*
"Biztos vagyok benne, hogy ugyan azok találták ki a szerelmet is, akik a magas sarkút."
***
A könyv adatai:
Író: Laura Thalassa
Teljes cím: Megbabonázva
Eredeti cím: Bewitched
Oldalszám: 480 oldal
Kiadó: Anassa Könyvek
Megjelenési év: 2024 (puhatáblás)
***
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!
Réka


Megjegyzések
Megjegyzés küldése