Rachel Anderson: Lady Harriett, az üldöző - vélemény

Sziasztok! 

Tudjátok vannak az olyan történelmi romantikusok, amiket azért szeretek, mert izgalmasak és szenvedélyesek… és vannak olyanok is, amik ártatlanok az első perctől az utolsóig, mégis izgalommal töltenek el. Bármelyik is legyen, én mindkettőt szeretem, ahogy a Lady Harriett, az üldözőt is a szívembe zártam. 

***

Rachel Anderson: Lady Harriett, az üldöző

Fülszöveg:

Szerelmi pengeváltás, egy pezsdítő párostól!

A gyönyörű, szellemes és magabiztos Lady Harriett Cavendish, aki elnyerte a „Páratlan” jelzőt első londoni szezonja során, jó néhány udvarló figyelmét vonta magára.

Sajnálatos módon az ő figyelmét viszont egyikük sem keltette fel, és éppolyan függetlenül zárta a szezont, ahogyan elkezdte. Mindössze pár héttel a második szezon kezdete előtt Harriett ellátogat Tanglewoodba, ahol megismerkedik Christopher Jamison hadnaggyal.

A hadnagy nemrég tért vissza a háborúból, és megtestesíti mindazt, ami Harriett korábbi udvarlóiból hiányzott. A férfi fölényesen, nyersen és modortalanul viselkedik, és minden adandó alkalommal szembeszegül Harriett-tel. Amikor túl messzire megy, Harriett úgy érzi, ideje ráborítani az asztalt. Ám amint rászánja magát, hogy egyszer s mindenkorra megregulázza a főhadnagyot, rájön, hogy a férfiban több van, mint ami kívülről látszik.

És a szívének nem tud parancsolni.

Hagyd, hogy felüdítsen!

***

Értékelésem:

Tudjátok vannak az olyan történelmi romantikusok, amiket azért szeretek, mert izgalmasak és szenvedélyesek… és vannak olyanok is, amik ártatlanok az első perctől az utolsóig, mégis izgalommal töltenek el. Bármelyik is legyen, én mindkettőt szeretem. Ám ha őszinte akarok lenni, akkor ennél a trilógiánál édesebb, múlt századokban játszódó romantikus történet ritkán kerül a kezembe. Minden percét imádtam ennek a végtelenül romantikus utazásnak! ❤

Az írónő meseszerű stílusa engem teljesen elragadott, a cselekmény lekötött és kikapcsolt. A történet humora szórakoztatott, hiszen olyan párbeszédeket olvashattam, melyeken nem lehetett nem mosolyogni vagy éppen felkacagni. Imádtam a szereplőket és még inkább örültem, hogy váltott nézőpontban ismerhettem meg a szerelmük kibontakozását.

2022-ben olvastam a trilógia első két részét, ezért bevallom, nem minden szereplőre emlékeztem elsőre név alapján, de ahogy haladtam előre, annál inkább visszatértek az emlékeim és élményeim a kötetekkel kapcsolatban. Jó volt viszontlátni a korábbi szereplőket és újra beléjük szeretni Harriett és Chris szerelmén keresztül.

Hogy megérdemli-e az 5 csillagot? Mások szerint lehet nem, de én nagyon élveztem és rettentő módon kikapcsolt. Pont jókor olvastam. Fel sem tűnt és már a végére értem, a szívem csordultig telt édes szerelemmel és életvidámsággal. Engem teljesen magával ragadott, csakis ajánlani tudom a finomabb romantika szerelmeseinek! ❤

Kéremszépen, így kell erotikamentes történelmi romantikus történeteket írni!

***

Forrás: saját kép

***

Kedvenc idézetem:

"– Azt hiszem, a szonettje elfoglalhatja egyik legértékesebb tulajdonomnak, Mr. Chant költeményének a helyét, már amennyiben kapok belőle egy példányt.

– Csak elfoglalhatja? – kérdezte Chris. – Mert abban egészen biztos vagyok, hogy az ő úgynevezett szonettje nem volt szabályos szonett.

– Akkor mindenképpen a magáé lesz a legértékesebb."

*

"– Ne aggódj! Végül minden jóra fordul.

– Honnan tudod? – kérdezte Harriett.

– Mert mindig az történik."

*

"A bátorság nem azt jelenti, hogy az ember nem fél. Azt jelenti, hogy kész szembenézni a félelmével."

*

"Az életet élni kell, nem pedig szemlélni…"

***

A könyv adatai:

Író:
 Rachel Anderson

Teljes cím: Lady Harriett, az üldöző

Eredeti cím: The Pursuit of Lady Harriett

Oldalszám: 272 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenési év: 2023 (puhatáblás)



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény