Axie Oh: ASAP - vélemény

Sziasztok! 

Hatalmas ázsiai kultúra, sorozat és zenerajongó lévén számomra ez egy kötelező olvasmány volt. Nem is beszélve arról, hogy az XoXo története is kedves lett a szívemnek, így nem hagyhattam ki. Sori és Nathaniel már akkor felkeltette a figyelmemet, így kíváncsian vártam most milyen izgalmakban merülhetek el. Nem kellett csalódnom, mert teljesen elvarázsolt az egésznek a hangulata, és azt kell, hogy mondjam, még jobban is szerettem az ASAP-ot, mint az elődjét. ❤

***

Axie Oh: ASAP

Fülszöveg:

Szori éveken át azért dolgozott, hogy k-pop-idol legyen, ám egyszer csak ráébred, hogy nem akarja az egész életét reflektorfényben tölteni. Ez azonban nem tőle függ: szem előtt kell tartania édesanyja szórakoztatóipari cégét és édesapja politikai céljait. Meg kell őriznie a jóhírét, és mivel a nyomás egyre csak nő, az utolsó, akire gondolnia kéne, az az expasija.

Nathan tiltott gyümölcs – a világ legnagyobb k-pop-együttesének tagjaként nem randizhat. Szori tisztában van ezzel, de képtelen kiverni a fejéből a viharos szerelmüket, mivel attól érezte magát utoljára boldognak. Így hát amikor Nathaniel botrányba keveredik, Szori felajánlja neki, hogy húzza meg magát nála. A fiú közelsége felébreszti a régi érzelmeket, Szori pedig lehetőséget kap arra, hogy szakítson a családi elvárásokkal, és maga döntsön: megéri feláldozni a jövőjét azért, hogy adjon még egy esélyt a szerelemnek?

Ha kapnál még egy esélyt az igaz szerelemre, megragadnád?

***

Értékelésem:

Hatalmas ázsiai kultúra, sorozat és zenerajongó lévén számomra ez egy kötelező olvasmány volt. Nem is beszélve arról, hogy az XoXo története is kedves lett a szívemnek, így nem hagyhattam ki. Sori és Nathaniel már akkor felkeltette a figyelmemet, így kíváncsian vártam most milyen izgalmakban merülhetek el. Nem kellett csalódnom, mert teljesen elvarázsolt az egésznek a hangulata, és azt kell, hogy mondjam, még jobban is szerettem ezt a regényt, mint az elődjét. ❤

A történet egyszerre könnyed és mély. Könnyed, mert egy ártatlan, kedves szerelmi történetet tár elénk, melyben több kiszámítható elem is van, de azért tartogat meglepő fordulatokat is. Mély, mert annak ellenére, hogy kívülről nézve a K-pop világa csupa csillogás és móka, ha jobban képben van az ember, azt is tudja, hogy az idolok és a színészek élete nem csak játék és mese. Egyetlen apró tett vagy szó romba dönthet egy nevet, egy egész karriert… számukra nincs olyan, hogy privát szféra, a (fanatikus) rajongók és papparazzik tesznek róla. S ez a könyv igazából erre alapul, még ha az alapsztori eredetileg „tündérmesének” hangzik is. Mindenesetre hozza a koreai sorozatok hangulatát is, mert tele van érzelemmel, drámával és ártatlansággal.

Ahogy korábban, itt is szerettem, hogy sok-sok koreai kifejezés megjelent a kötetben. Ez egyszerre volt egyébként áldás és átok. Áldás, mert a koreai rajongó énem nagyon örült neki, átok, mert én nem ezekhez a fonetikus formákhoz szoktam hozzá a sorozatoknál. Az olyan szavaknál, mint például az Onni (Unni), Adzsumma (Ahjumma), Hjong (Hyung)… hát belül visítottam, fogalmazzunk úgy. De ennyi baj legyen, eltekintek tőlük, mert másoknak így jó. Azt viszont még hozzátenném, hogy ha már így csinálták, akkor egy-két szómagyarázatot adhattak volna azoknak, akik nem ismerik a kifejezéseket.

A szereplők rettentő aranyosak voltak. Igazából Sori már korábban elrabolta a szívem, így örültem, hogy újra „találkozhatok” vele. Az erősségei mellett vannak hibái is, de képes a változásra, a változtatásra, így a történet során nagy karakterfejlődésen ment át, ami még inkább az előnyére vált. Nathaniel-t pedig nem lehet nem szeretni. Annyira édes, gondoskodó és figyelmes, hogy olvadoztam tőle. A kettejük közötti kémia elképesztő volt, abszolút megérdemelték a második esélyt.

A mellékszereplők között fantasztikus érzés volt viszontlátni az XoXo szereplőit is, többek között Jaewoo-t és Jenny-t. Emellett szeretném kiemelni Sori édesanyját is, akivel eleinte nem szimpatizáltam, de kiderült, hogy tévedtem vele kapcsolatban.

Mindent összevetve, én nagyon élveztem olvasni ezt az érzelmekkel teli, szórakoztató könyvet, mely az első pillanattól fogva elvarázsolt és megmelengette a szívemet. A stílusa könnyed, gördülékenyen lehetett vele haladni és a végén elégedetten zártam be a kötetet. Nagyon kellemes olvasmány volt, mely mellé minden este boldogan ültem le, így nagyon tudom ajánlani mindazoknak, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, illetve azoknak, akik szeretnének egy kedves, ártatlan ifjúsági szerelmi történetet olvasni! ❤

***

Hálásan köszönöm a kötetet a Kolibri Kiadónak és a Prológus csapatának!

***

Forrás: saját kép

***

Kedvenc idézetem:

"– Köszi egyébként. Hogy felvetted a telefont. – És hogy belement a játékba. Nem lett volna kötelező. Neki ez kockázatos volt.

– Ha te hívsz, mindig fel fogom venni."

*

"– Miért válogattál be a csapatodba? – kérdezem.

– Nem akartam futni utánad – válaszolja, én pedig felnyikkanok. Hát rájött volna, hogy nem éri meg szaladni utánam? – Melletted akartam futni."

*

"Szerintem ha létezik pár, amelyik megérdemel egy második esélyt, akkor az ti vagytok."

*

"– Te és én, emlékszel? – ismétlem el a korábbi szavait. – Megcsináljuk."

***

A könyv adatai:

Író: Axie Oh

Teljes cím: ASAP

Oldalszám: 388 oldal

Kiadó: Kolibri Kiadó

Megjelenési év: 2024 (puhatáblás)



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény