Lynn Painter: Szerelmi fogadás - vélemény

Sziasztok!

Ahogy 2022-ben a Mr. Téves Számot, ezt is nagyon hamar ledaráltam, mert egyszerűen alig bírtam letenni annyira jól szórakoztam a szereplőkön, a bénázásukon és az egyéb történéseken. Imádtam! ❤Kicsit talán lassabban indult be a történet – persze ez nézőpont kérdése, tekintve a megismerkedésüket –, de engem teljesen magával ragadott és el sem eresztett.

***

Lynn Painter: Szerelmi fogadás

Fülszöveg:

Lynn ​Painter új romkomjában egy fiatal nő és egy férfi fogadást köt: ki találja meg előbb az igazit? Közben nem veszik észre, hogy inkább egymásra kellett volna tenniük.

Hallie Piper új életet kezd. Miután négykézláb lopakodott ki egy hotelszobából (mondhatjuk, élete mélypontján), úgy dönt, itt az ideje, hogy felnőtt nőhöz méltóan viselkedjen. Új lakásba költözik, megváltoztatja a frizuráját és lecseréli a ruhatárát, de amikor bejelentkezik a társkereső alkalmazásba, amelytől az új szerelmet reméli, szinte rögtön azzal a fickóval hozza össze a sors, akivel… nos, nem kéne.

Miután kölcsönösen megegyeznek, hogy egymás iránt nem érdeklődnek, rájönnek, hogy remekül tudják egymást segíteni, miközben ki-ki az igazit keresi. SMS-ben értesítik egymást a randijaikról, és gyakran ugyanabba az étterembe szervezik a találkozókat.

Aztán egy esküvőre készülve megbeszélik, hogy eljátsszák, hogy együtt vannak, vége a fogadásnak. Miközben egy párnak adják ki magukat, a határok elmosódnak, és mindketten próbálják megérteni, miért nem lenne jó partner a másik.

***

Értékelésem:

Ahogy 2022-ben a Mr. Téves Számot, ezt is nagyon hamar ledaráltam, mert egyszerűen alig bírtam letenni annyira jól szórakoztam a szereplőkön, a bénázásukon és az egyéb történéseken. Imádtam! ❤Kicsit talán lassabban indult be a történet – persze ez nézőpont kérdése, tekintve a megismerkedésüket –, de engem teljesen magával ragadott és el sem eresztett.

Lynn Painter stílusa és történetei engem eddig mindig elvarázsoltak, ezért is örültem annak, hogy Hallie és Jack könyvével sem volt ez másképp. Egyáltalán nem bántam, hogy elolvastam! Úgy látom azonban, hogy az írónő NA regényei jóval megosztóbbak az ifjúságiaknál, hiszen a Mr. Téves Szám is elég vegyes fogadtatást kapott. Ezt én nagyon sajnálom, de kinek a pap, kinek a papné. A lényeg viszont az, hogy én odavagyok mind az ifjúságikért, mind a felnőtteknek szólókért is. A sok-sok klisé ellenére, vagy jobban mondva éppen azokkal együtt, mert számomra ezek a regények jelentik a könnyed, kikapcsoló szórakozást.

Nem túl gyakran, egy évben csak egyszer-kétszer kerül a kezembe olyan kötet, ahol a határok elég hamar elmosódnak és a szereplők először egy hotelszobában kezdik. Azután lesznek csak barátok, majd szeretnek egymásba, így számomra ez üdítően hatott. Nagyon tetszett a két karakter közötti dinamika és az a megállíthatatlan vonzalom is, amit mindketten tagadni igyekeztek… a másik és önmaguk előtt is. Az SMS-eken nevettem a legjobban, mert olyan szócsatákat vágtak le, hogy csak fogtam a fejemet és próbáltam a külvilág számára fapofát vágni – nem sok sikerrel.

S tudjátok mit? Azt kell mondanom, hogy egyre jobban kezdem megszeretni a friends-to-lovers trope-ot, mert mostanában csupa jó élmény fogadott velük kapcsolatban! Különösen akkor, ha váltott nézőpontról is szó van!

Hallie karakterét én elég hamar megszerettem, mert jókat lehetett nevetni rajta, hiszen egyszerre talpraesett és szerencsétlen. Nem lehetett nem szeretni. Jack pedig? Imádtam a gondoskodó, segítőkész fejét. Egyetlen egy apró dolog zavart a párosukkal kapcsolatban –, de ez nem vett el az élményből –, mégpedig az, hogy bár elvileg oltári nagy (taco)barátok voltak, és rengeteget beszéltek, az mégsem derült ki a nő számára, hogy a férfi mit is dolgozik pontosan… mintha nem érdekelte volna, vagy nem is tudom.

A mellékszereplő között örömmel fedeztem fel az előző kötet párosát, Oliviát és Colint. Rettentő jól szórakoztam a tesók és a barátok közötti párbeszédeken.

Mindent összevetve, én nagyon szerettem ezt a könyvet, bár valóban, ahogy a Mr. Téves Szám is, ez is elég klisés történet és a fülszöveg is tökéletesen leírja a történéseket. Számomra mégis szerethető és magával ragadó, hiszen pont azt kaptam tőle, amit vártam… könnyed kikapcsolódást és édes romantikát. Én egy percig sem unatkoztam, mert nagyon jókat kacagtam. Üdítő élmény volt!

Ha szerettétek Olivia és Colin történetét, akkor szerintem Hallie és Jack sem fog csalódást okozni nektek! Továbbá, ha szeretitek a könnyed kikapcsolódást, nem bánjátok a klisés elemeket, akkor szívből tudom ajánlani Nektek! ❤

***

Köszönöm ezt a könnyed történetet a Kossuth Kiadónak!

***

Forrás: saját fotó

***

Kedvenc idézetem:

"Jack: JÓ REGGELT, KIS SZÁMMISZTIKUSOM.

Hallie: VASÁRNAP FÉL HAT VAN. DUGULJ MÁR EL.

Jack: CSAK SZERETTEM VOLNA ELSŐKÉNT SZÉP NAPOT KÍVÁNNI.

Hallie: KÖSZ, SEGGFEJ."

*

"– Szűzanyam, te láttad, ahogy legurulok?

– Végignéztem, ahogy legurulsz."

*

"– El kell mondanod neki, hogy érzel – mondta Olivia.

– Azt hiszem, igaza van – erősítette meg Colin. – Csak mondd el neki, mit érzel, mert a barátságotok már így is el van cseszve. Soha nem lesz olyan, mint régen volt, úgyhogy nincs vesztenivalód.

– Hű, te aztán remek tanácsokat tudsz adni – jegyezte meg Jack, de megrémült attól, hogy Colinnak igaza van a barátságukkal kapcsolatban. Kezdettől fogva ettől félt a legjobban. – Most már csak a párnámba akarok zokogni."

***

A könyv adatai:

Író:
 Lynn Painter

Teljes cím: Szerelmi fogadás

Eredeti cím: The Love Wager

Oldalszám: 352 oldal

Kiadó: Kossuth Kiadó

Megjelenési év: 2024 (puhatáblás)



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény