Lynn Painter: Jobb mint a filmeken - vélemény
Sziasztok!
Ma Lynn Painter fantasztikus ifjúsági tinirománcáról hoztam nektek ajánlót, fogadjátok szeretettel! ❤
Lynn Painter: Jobb mint a filmeken
Fülszöveg:
Az örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy Wes jóbarátja Michaelnek, és majd segít összehozni vele a régóta vágyott, romantikus randevút.
Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiról és a romantikus szerelemről – hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor –, egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leopold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.
***
Értékelésem:
Régebben nagyon sok sulis, tinirománcot olvastam. Kisebb voltam és kicsit olyan volt, mintha én is az egyik szereplője lettem volna ezeknek a történeteknek. Aztán valahogy „kikoptak” az életemből és egyre kevesebb ilyen alaphelyzetű kötetet vettem a kezembe mostanában. Kár volt! Még mindig odavagyok az ilyen jellegű könyvekért és Lynn Painter azonnal elvarázsolt ezzel a kis ártatlan, bájos románccal. ❤
A regény egész pörgős cselekménnyel rendelkezik, valamint az „ellenségekből szerelmesek” romkomokra jellemző humoros elemekkel is bír. De figyelmet szentel olyan fontos témáknak is, mint a gyász feldolgozása, a barátságok fontossága és végül azt is leszűrhetjük, hogy nem kell megváltoznunk másokért. Az szeret minket igazán, aki úgy fogad el minket, ahogy vagyunk. Nem kell mindenkinek a trendeket követnie, érdemes egyedinek maradni és nem elfelejteni önmagunkat.
A főszereplőt, Lizt én személy szerint szerettem, mert nagyon bájos és egyedi teremtés volt. Bár valljuk be nagyon naiv és gyakran vannak a földtől elrugaszkodott gondolatai. Mégis belopja magát az ember szívébe az ártatlanságával, az éretlenségével együtt, hiszen mindannyian voltunk tinik és követtünk el hibákat, gondoltunk túl dolgokat. (Ettől függetlenül néha azért szívesen megcsapkodtam volna a fejét, hogy térjen észhez. Nem volt elég jel a hányás és az instant betört orr?! :D) A „mostohaanyjához” való hozzáállását megértettem, hiszen még mindig nagyon fájt neki az édesanyja elvesztése, mégis úgy érzem sokszor csúnyán megbántotta. Végül azonban nagy karakterfejlődésen ment át, remélem a későbbiekben is így lesz.
Wes Benett… az idegesítő szomszéd srác, aki mindig lenyúlja „A” parkolóhelyet. Minden vele töltött pillanatot imádtam és imádnivalóak voltak a „veszekedős” párbeszédeik. Mindenkinek ilyen tiniszerelmet kívánok.
S ha már jobb, mint a filmeken és filmzenék… folyamatosan zenét hallgattam olvasás közben, ami az egyik legjobb döntésemnek bizonyult. Voltak olyan pillanatok, amikor a zene és a cselekmény tökéletes összhangban volt, abszolút illet a helyzethez. Ilyenkor mindig kirázott a hideg, de volt olyan is, hogy konkrétan elsírtam magam, mert… nem tudom miért, lehet túlérzékeny voltam.
Összefoglalva, az elejétől kezdve szerettem ezt a könyvet, pont jókor került a kezembe ez a könnyed kis történet, mely minden pillanatban lekötött. Persze, cseppet sem érett viselkedést tanúsít a főszereplő, de engem most nagyon szórakoztatott ez az éretlenségét. Azonban… a macska nevén egyszerűen nem tudok továbblépni! Ki a fene ad ilyen (enyhén szólva) fura nevet egy háziállatnak?
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik egy könnyed tinirománcra vágynak, melyben megjelenik az „ellenségekből szerelmesek” toposz, valamint mélyebb tartalommal is bír! ❤ Ha azonban nagyon ellene vagy az ifjúsági történeteknek, mert nem érzed őket elég érettnek, akkor ez valószínűleg nem a te könyved lesz. Ettől függetlenül tehetsz egy próbát!
***
Hálásan köszönöm a kötetet a Kossuth Kiadónak!
***
![]() |
| Forrás: saját fotó |
***
Kedvenc idézetem:
"– Régóta nem kócoltad össze a hajam.
– Már majdnem bele is haltam. – Egy lépéssel közelebb jött és a kocsi oldalához nyomott. – Második osztályban, amikor rájöttem, hogy egyetlen szó elég, és te fülig pirulsz, beleszerettem abba, hogy ugrathatlak. Aztán beléd szerettem.”
*
"- Szent szar, Liz Buxaun ismeri az illatomat. – Pont egy hangos és öblös kacagás közepette.
-Tudod mit? Felejtsd el. – Örültem, hogy végre sebességbe tette a kocsit, és elindult, mert ha rám nézett volna, biztosan fülig pirulok. – Seggszagod van."
*
"– Nem csinálunk mi is egy ilyen listát?
– Utállak.
– Dehogy utálsz."
*
"– Nem állok veled szóba, amíg ezt csinálod.
– Boldog? Izgatott? Reményteli? – Legszívesebben Taylor Swift Paper Rings című dalát énekelve szökdécseltem volna végig a folyosón.
– Téveszmés."
***
A könyv adatai:
Író: Lynn PainterTeljes cím: Jobb mint a filmeken
Eredeti cím: Better Than the Movies
Oldalszám: 416 oldal
Kiadó: Kossuth Kiadó
Megjelenési év: 2023 (puhatáblás)
***
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!
Réka


Megjegyzések
Megjegyzés küldése