Christina Lauren: Szerelem ​és egyéb szavak - vélemény

Sziasztok!

Ma egy szívszorító romantikus regényről hoztam Nektek ajánlást, mely egy második esély tropeos történet és egyszerűen elvarázsolja az embert. Ha van kedvetek, olvassátok el a véleményemet a Szerelem és egyéb szavak című kötetről!

***

Christina Lauren: Szerelem és egyéb szavak

Fülszöveg:

Ami a szívben megtörténik, azt soha nem lehet kiradírozni.

Macy beleszokik a hajtós, de élményszegény menetrendbe: gyakornok lett a gyermekklinikán, tervbe vette, hogy összeházasodik egy idősebb, jómódú férfival. Lehajtott fejjel halad előre, nem törődik azzal, mit súg a szíve.

De amikor véletlenül összefut Elliottal – élete első és egyetlen szerelmével –, a nagy odafigyeléssel létrehozott buborék kipukkad. Elliot a világot jelentette Macynek – együtt nőttek fel, a nyurga fiúból, aki állandóan a könyveket bújta, az évek során férfivá serdült, aki elrabolta Macy szívét. Mellette állt, amikor a lány elvesztette az édesanyját. Annak idején Elliot szerelmet vallott Macynek, de rögtön aznap össze is törte a szívét.

Az emlék sok évvel később is ugyanolyan fájó – vajon képesek lesznek feldolgozni? Lehetnek még együtt boldogok?

***

Értékelésem:

Nagyon szeretem a Christina Lauren írópáros könyveit, így nem volt kérdés, hogy ezt is sorra kerítem majd. Az ő nevük számomra mindig valamilyen fantasztikus történetet ígér és most sem kellett csalódnom bennünk. Intenzíven érzelmes és fájdalmas élményben volt részem, de minden percéért megérte! ❤

A borító egy könnyed, tavaszi történetet tükröz, de a Szerelem és egyéb szavak ennél sokkal több volt. Kicsit lassabban haladtam vele, de tetszett a történet. Két idősíkon haladt a cselekmény, így kicsit lassabb volt a történetépítés, hiszen egyszerre ismerhettem meg a múltat és a jelent. Ahogy azonban összeértek a szálak… Istenem, potyogtak a könnyeim. Eléggé összetörte a szívemet, amikor megtudtam, hogy mégis mi okozta Macy és Elliot gyönyörű, szívet melengető barátságában a nagybetűs TÖRÉST. Előtte egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy miközben egymás mindenei, hogyan voltak képesek elválni. Nem is az, hogy képesek… hanem hogy miért. A választ megkaptam. Megértettem az okot.

Macy karakterét egyszerre szerettem és (eleinte) egyszerre csapkodtam volna meg, hiszen tisztán látszott, hogy nem hozzá való a vőlegénye… nem a másik fele. De utólag minden értelmet nyert és fáj a szívem érte. Elliot igazi, ritka álompasi volt számomra, nem tudnék róla rosszat mondani, mert igazán belopta magát a szívembe. 

A történeten túl úgy érzem, hogy meg kell említenem a csodálatos borítót és az azzal összhangban lévő élfestést is, melyek teljesen elvarázsoltak. Gyönyörű éke lesz polcomnak.

Összességében, nem lett a kedvenc Christina Lauren könyvem, mert az még mindig A lelkitárs-egyenlet, de egészen bemászott a szívembe és ha ránézek a polcra rögtön eszembe jut a regény okozta szívszorító, mégis melegséget adó élmény. Az viszont biztos, hogy ez egy nem megszokott történet tőlük, így nincs annyi nevetés és kicsattanó jókedv, de kellenek ezek is!

Ha szeretitek a mélyebb mondanivalóval rendelkező köteteket, akkor mindenképpen tudom Nektek ajánlani ezt a csodaszép példányt, mely egyszerre varázsol el és töri össze a szíved! ❤

***

Nagyon szépen köszönöm a 21. Század Kiadónak, hogy olvashattam!

***

Forrás: saját kép

***

Kedvenc idézetem:

"– A kedvenc szavad?

– Te vagy."

*

"– Miért nem lehet mindenki olyan, mint te?

– Elég egy is belőlem abban a világban, amiben mások nem olyanok, mint én."

*

"– Az apukád a frászt hozza rám – jegyezte meg.

Nevettem.

– Mert olyan magas?

– Magas – hagyta helyben – és csendes. Parancsoló a jelenléte.

– Sokkal többet mond a szemével, mint a szájával.

– Hát, én sajnos nem beszélem a dán szemgolyó nyelvet."

***

A könyv adatai:

Író:
 Christina Lauren

Teljes cím: Szerelem és egyéb szavak

Eredeti cím: Love and Other Words

Oldalszám: 368 oldal

Kiadó: 21. Század Kiadó (puhatáblás, élfestett)

Megjelenési év: 2024



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény