Bejegyzések

2023 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Rácz-Stefán Tibor: Kamupasi karácsonyra - vélemény

Kép
Sziasztok!  Még tavaly szerettem volna megírni ezt az értékelést, hiszen karácsonykor olvastam, de úgy alakult, hogy csak most sikerült. Mindenesetre nagyon örülök, hogy ezt a kötetet választottam ünnepi olvasmánynak, mert megmelengette a szívemet. Bármikor máskor is szívesen a kezembe veszem majd. ❤️

Tracy Wolff: Hadakozás - vélemény

Kép
Sziasztok!  Őszintén szólva, rettentő lassan haladtam vele, ami főként annak volt köszönhető, hogy találtam egy zseniális kínai sorozatot, amit le „kellett” darálnom. Utána viszont már jobban belevetettem magam és elég hamar be is fejeztem a masszívsága ellenére is. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert tetszett. ❤ Ennek ellenére, bármennyire is szeretem a könyvsorozatot, látom a hibáit és itt már sokkal többet felfedeztem. Itt már több sebből vérzett a sztori és itt nem csak a szereplőket értem.

Julia Dippel: Felperzselt föld - vélemény

Kép
Sziasztok!  Őszintén szólva, kicsit több idő volt elolvasni ezt a könyvet, de ennek igazából csak egy oka volt… nem akartam elengedni Ari és Lucian kezét… ezt a világot. Persze-persze, ott vannak még Bel könyvei, de na, az akkor sem lesz ugyanaz, bármennyire is imádom a karaktert. Mindenesetre az írónő csodát alkotott, nagyon elégedett vagyok a teljes sorozattal. ❤

Tracy Wolff: Vívódás - vélemény

Kép
Sziasztok!  Ez aztán masszív kötet volt, de megérte! Izgalmas volt, pörgős és feszültséggel teli, nagyon élveztem olvasni és nagy kíváncsisággal várom a folytatást, ami még több harcot ígér. ❤ Ettől függetlenül persze, még mindig úgy gondolom, hogy vannak benne hibák, logikátlanságok is, de én azokkal együtt szeretem. Eddig a második rész a kedvencem.

Rebecca Yarros: Negyedik szárny - vélemény

Kép
Sziasztok!  Szándékosan halogattam a Fourth Wing sorozat elolvasását. Tudtam, hogy szeretni fogom, ez egyáltalán nem volt kérdéses, de azt is tudtam, hogy nekem ebből többet kell egyben ledarálnom, mert nem fogok tudni egynél leállni. Kerültem a spoilereket, mint a pestist és kiderült, hogy elég jól, mert egyedül egy-két dolgot tudtam, a többi teljesen meglepetésként ért. ❤ Igazi érzelmi hullámvasútban volt részem… RIP szívem… amikor befejeztem, bőgve bámultam a plafont és csak azt hajtogattam magamnak, hogy „everything is fine”, ez csak egy könyv. (Megsúgom, nem lett könnyebb…)

Abby Jimenez: Tőlem, szeretettel - vélemény

Kép
Sziasztok!  Egyszerűen nem tudok csalódni Abby Jimenez könyveiben, mindig megmelengetik a szívemet és mosolyra fakasztanak. Ezzel a történettel sem volt ez másképp, ennek pedig rettentően örülök. Még nem döntöttem el, hogy ezt vagy az Átkozottul szeretleket szeretem jobban, de talán nem is kell választanom, mert mindkettő megérdemli tőlem a kedvenc jelzőt. Emellett a Van helyem a világodban című kötetet is nagyon-nagyon szerettem. ❤

Rachel Anderson: Lady Harriett, az üldöző - vélemény

Kép
Sziasztok!  Tudjátok vannak az olyan történelmi romantikusok, amiket azért szeretek, mert izgalmasak és szenvedélyesek… és vannak olyanok is, amik ártatlanok az első perctől az utolsóig, mégis izgalommal töltenek el. Bármelyik is legyen, én mindkettőt szeretem, ahogy a Lady Harriett, az üldöző t is a szívembe zártam. 

Kate Dramis: A Szentek Átka - vélemény

Kép
Sziasztok! Hogyan lehet megdönteni a statisztikákat? Hát így! A Moly mások értékelése alapján azt írta nekem, hogy csak 67% (!!!) az esélye annak, hogy ez a regény nekem tetszeni fog. Tudom, eléggé megosztó könyv, még azok körében is, akikkel az ízlésem általában megegyezik. Mégis… olvasás közben én szépen kiröhögtem ezt a számot, mert úgy gondolom, hogy elképesztően zseniális volt A Szentek Átka ! ❤ Imádtam minden percét, a szívem ezerrel dobogott! Rettentően örülök, hogy belevágtam!

Monica Murphy: Amiket el akartam mondani - vélemény

Kép
Sziasztok! Ajánlanám-e az Amiket el akartam mondani című könyvet? Ha nem vagy egy nagy dark romance olvasó, aki szereti a nagyon durva, megalázó és toxikus történeteket, tele szexjelenettel, akkor azt mondom, hogy nem. Ha ezekért vagy oda, akkor viszont hajrá, a Te könyved lesz! De ha egyet kérhetek… CSAKIS 18 ÉV FELETT OLVASSÁTOK!

Emiko Jean: Tokiói tündérmese - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma egy ifjúsági kötetről hoztam Nektek ajánlót!  Főként a meseszerű történeteket szerető ifjúságnak ajánlom, de ha szeretitek a japán kultúrát, évek óta odavagytok a Neveletlen hercegnő filmek hangulatáért és meseszerűségéért, akkor ez a kötet tökéletes lesz számotokra egy forró nyári estére!❤

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt ​az emlékeid elhalványulnak - vélemény

Kép
Sziasztok! Most, hogy túl vagyok a harmadik Kavagucsi Tosikadzu regényemen is, kijelenthetem, hogy nagyon megkedveltem az író munkásságát. Bár az első rész okozta szívszorító és elgondolkodtató élményt még egyik kötet sem múlta felül, mindhárom könyvet szerettem eddig. Mindegyik különleges! ❤

Lynette Noni: The Blood Traitor - vélemény

Kép
Sziasztok! Hogyan szívassuk meg magunkat, miközben épp „kicsinyes bosszút” állunk két barátnőn, akik rávettek minket arra, hogy elolvassuk egy könyvsorozat első két kötetet, még a harmadik megjelenése előtt? Olvassunk el egy könyvet eredeti nyelven csak azért, hogy megelőzzük a barátnőinket. Aztán jöjjünk rá, hogy így nem tudjuk kivel megbeszélni azt. Jelzem, én voltam ez a bolond, mert egyszerűen NEM BÍRTAM VÁRNI a második rész befejezése után. 🫣 Fogadjátok szeretettel az ajánlómat!

Rick Riordan: The Chalice of the Gods - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma egy angol nyelvű kötetről hoztam nektek értékelőt, mely a gyerekkori egyik kedvenc könyvsorozatomnak a folytatása. ❤ Percy Jackson összes kalandja mindig is a szívem csücske volt, és ez soha nem fog változni. Olvassatok tovább és ismerjétek meg, mit gondoltam a The Chalice of the Gods -ról. 

Lynette Noni: A ​gyógyító - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma egy régóta halogatott könyvről hoztam ajánlót, mely azonnal belopta magát a szívembe. ❤ Kedvencet avattam, de azért örülök, hogy megvártam vele (legalább) a második kötet megjelenését, mert különben megőrültem volna, olyan függővéget kapott. Hamarosan a második részről is hozok egy értékelőt.

Sarah Turner: Beth felnő - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma egy szívszprító kötetről hoztam Nektek ajánlót, melynél szem nem marad szárazon, de mindenképpen érdemes elolvasni, ha szeretitek a komolyabb hangvételű, mélyebb tartalommal és fejlődéssel teli regényeket! 

Lynn Painter: Jobb mint a filmeken - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma Lynn Painter fantasztikus ifjúsági tinirománcáról hoztam nektek ajánlót, fogadjátok szeretettel! ❤

Sáfrán Judit: Az írisz áldozata - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma egy magyar író könyvéről hoztam nektek blogbejegyzést. Az írisz áldozata egy duológia második része, mely számos izgalommal várja az olvasókat! Remélem Nektek is elnyeri a tetszéseteket és olvasni fogtok Sáfrán Judit írónőtől!

Lauren Asher: Az apró betűs rész - vélemény

Kép
Sziasztok! A 2024-es évet a The Fine Print című könyvvel kezdtem, mely a legjobb döntés volt! Minden pillanatát élveztem és fel is avattam az éve első kedvencét! Remélem Ti is annyira szeretni fogjátok! 

Végh Csenge: Elvegyülve - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma egy magyar elsőkönyves író rendhagyó regényéről hoztam Nektek ajánlót! Fogadjátok szeretettel az Elvegyülve című kötetről az értékelésemet!

Emma Theriault: A lázadó Szépség - vélemény

Kép
Sziasztok! Ma egy retellingről hoztam nektek ajánlót, mely nem más, mint A lázadó Szépség . Mivel nagyon szeretem a Szépség és a Szörnyeteg meséjét, mindenképpen szerettem volna sort keríteni rá. Gyertek és ismerjétek meg a véleményemet.