Penn Cole: Az Örökláng ragyogása - vélemény
Sziasztok!
Összességében, én egyetlen hibát sem véltem felfedezni ebben a kötetben, minden pillanatát élvezettel olvastam. A történet lépésről lépésre, rétegről rétegre épült fel, minden apróságra érdemes volt odafigyelni. Izgalmakban és fordulatokban sem volt hiány, számos politikai játszma zajlott le a szemem előtt, a tét pedig végig hatalmas volt. A kémia csak úgy szikrázott a karakterek között – még akkor is, ha leányzónk bolondul sokáig mást is hitt. Kérek MÉG belőlük!
Penn Cole: Az Örökláng ragyogása
Fülszöveg:
„Nem a lángokban születünk újjá.
A lángokban tárul fel, kik is vagyunk valójában.”
Egy váratlan ajándék azzal kecsegtet, hogy mindent megváltoztathat. Ha Diem megtartja, az az életébe kerülhet.
A háború árnyéka már Diem ajtaján kopogtat, vele együtt pedig egy új felfedezés is, amely megmentheti a népét. Ahhoz, hogy használni tudja, túl kell élnie az elkövetkezendő harminc napot úgy, hogy pokoli üzletet köt azokkal, akiket a legjobban gyűlöl: a Corbois-ház királyi családjával.
Ám ahogy egyre mélyebbre süllyed a leszármazottak elitje közé, Diem gyorsan rájön, hogy a jót és a gonoszt nehezebb megkülönböztetni, mint ahogy azt gondolta. A régi értékek megkérdőjeleződnek, és az új hűségek elmossák a barátok és ellenségek közti határvonalat.
Mindeközben anyja továbbra sem kerül elő, és a titkokat, amiket hátrahagyott, már nem lehet figyelmen kívül hagyni – ahogy az Őrzőket és a parancsaikat sem. Csapdába esve egy régi láng és egy új szikra között, Diemnek szembe kell néznie az igazsággal, hogy ki is ő valójában, és mit akar tenni, mielőtt kifut az időből.
A nagy sikerű Az Eredet átka sorozat második részében Diem Bellatornak egy közelgő háborúval, halálos ellenségekkel és a szívéért vívott harccal kell szembenéznie.
***
Értékelésem:
Hogy tessék!? Vége van? Így…? Őszintén szólva, jelenleg nagyon él bennem a késztetés, hogy elolvassam angolul a folytatást. Tudnom kell, hogy mi történik még. Bár az első rész még nem lett a kedvencem, volt egy-két problémám, ezennel azonban MINDEN elfelejtve – új időszámítás kezdődik, mert imádtam, és SZÜKSÉGEM van a folytatásra, kedves kiadó! ♥
A szerző stílusát már korábban is szerettem, de szerintem fejlődött az elsőhöz képest, sokkal jobban át tudtam érezni a boldogságot, a fájdalmat, a gyászt – igazából minden érzelmet, amit szeretett volna átadni. Tökéletes kombinációt alkotott, hiszen a történetben nemcsak a fő cselekmény kapott nagy hangsúlyt, hanem az érzelmek, a szívszorító jelenetek és a humoros pillanatok is. Az írónő kellő figyelmet szentelt mindannak, aminek csak kell – voltak észbontó fordulatok, intrikák, veszélyek és olyan kétségek is felmerültek, amik mindent megkérdőjeleztek. A romantikus szálat ugyanolyan jól építgette a háttérben, mint a világfelépítést. (Még, ha egyes szereplők – hatalmas fájdalmamra – tagadásban is éltek jó sokáig. Éljen a slow burn! :D)
Elég hosszú egy kötet, így eleinte lehet, hogy félve kezdtem neki, de elég hamar beszippantott, a terjedelme és az időhiány ellenére pedig elég hamar a végére értem. S végső soron úgy vélem, hogy nem is volt ez olyan hosszú, mert én szívesen olvastam volna még tovább. Szerencsére lesz még rá lehetőségem, hiszen még csak két kötetét fedezhettük fel a sorozatnak.
A fő karakterek a tökéletlenségükkel együtt belopták magukat a szívembe. Bár azt nem mondhatom, hogy Diem karakterét nem csapkodtam volna meg szívesen néha egy serpenyővel – HOGY TÉRJEN MÁR ÉSZHEZ –, de őszintén szólva meg is értettem őt. Naiv, voltak hibái, ráadásul a gondolatai belülről mérgezték őt, ami akadályozta az erejét… talán ez volt az egyik legizgalmasabb dolog az egészben, ennek leírása, kifejtése és következményei. Aztán ott volt Luther, aki megváltoztathatatlanul bebetonozta magát a szívembe az odaadásával, azzal, hogy a szeretetét nem kötötte valami feltételhez. A heg pedig tényleg a túlélés jele.
A mellékszereplők közül most többet is ki tudnék emelni, de csak neveket fogok írni, nem kötöm össze a szálakat, mert ha egy-két ember humoros nemtörődömsége csak álca lesz én nagyon sírni fogok. NAGYON. Szóval jöjjön néhány név, ami magamnak is emlékeztetőül szolgál: Teller, Lily, Taran, Eleanor, Sorae stb.
És igen, mondanám, hogy szeretnék szót ejteni egy Henri nevezetű emberről is, az állítólagos barátról, de amint meglátom a nevét, a jelenléte és stílusa már nyitogatja is a bicskát a zsebemben, szóval elég legyen ennyi róla.
Összességében, én egyetlen hibát sem véltem felfedezni ebben a kötetben, minden pillanatát élvezettel olvastam. A történet lépésről lépésre, rétegről rétegre épült fel, minden apróságra érdemes volt odafigyelni. Izgalmakban és fordulatokban sem volt hiány, számos politikai játszma zajlott le a szemem előtt, a tét pedig végig hatalmas volt. A kémia csak úgy szikrázott a karakterek között – még akkor is, ha leányzónk bolondul sokáig mást is hitt. Kérek MÉG belőlük!
Tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, akik kicsit is szeretik a fantasy műfaját, slow burn romantikával, de annál több szikrával fűszerezve!❤️
***
Hálásan köszönöm a Kossuth Kiadónak, várom a folytatást!
***
 |
| Forrás: saját kép |
***
Kedvenc idézeteim:
"- Bánthatom őket? – kérdeztem.
– Lehetséges, amíg meg nem tanulod irányítani. Őszintén szólva az, hogy az öcséd szíve még mindig dobog, egyedül az ő lenyűgöző tehetségének köszönhető, hogy nem borít ki téged.
– Akkor te még hogy lehetsz életben?"
*
"Egy haldokló csillag voltam, ami kigyulladt és felrobbant, mindent felemésztettem amihez csak hozzáértem."
*
"– Az erő igaz mércéje nem az életekben rejlik, amiket elveszünk, hanem az életekben, amiket megmentünk."
***
A könyv adatai:
Teljes cím: Az Örökláng ragyogása
Eredeti cím: Glow of the Everflame
Oldalszám: 704 oldal
Kiadó: Ventus Libro
Megjelenési év: 2025 (puhatáblás, élfestett)
***
Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!
Réka
Megjegyzések
Megjegyzés küldése