Tracy Wolff: Sóvárgás - vélemény

Sziasztok! 

Nagyon régóta kíváncsi voltam a Sóvárgás sorozatra, de egészen idáig nem mertem belekezdeni. Ennek több oka is volt, de leginkább az ijesztett meg, hogy az összes kötet féltégla és egyszerűen nehéz volt túltenni magamat rajta. Most viszont megtettem, aminek rettentően örülök, mert elképesztő élményben volt részen, nagyon élveztem olvasni. ❤ Persze, megvoltak a maga kis hibái, közel sem tökéletes még, és van is hova fejlődni, de mindezekkel együtt rettentő kíváncsi vagyok a folytatásra!

***

Tracy Wolff: Sóvárgás

Fülszöveg:

A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti.

Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában.

A Sóvárgás és folytatásai az elmúlt évek legzajosabb könyvsikereinek bizonyultak; a letehetetlen vámpírtörténetből a Universal készít filmadaptációt.

***

Értékelésem:

Nagyon régóta kíváncsi voltam erre a sorozatra, de egészen idáig nem mertem belekezdeni. Ennek több oka is volt, de leginkább az ijesztett meg, hogy az összes kötet féltégla és egyszerűen nehéz volt túltenni magamat rajta. Most viszont megtettem, aminek rettentően örülök, mert elképesztő élményben volt részen, nagyon élveztem olvasni. ❤ Persze, megvoltak a maga kis hibái, közel sem tökéletes még, és van is hova fejlődni, de mindezekkel együtt rettentő kíváncsi vagyok a folytatásra!

Személy szerint nagyon szeretem az olyan fantasy történeteket, melyben bentlakásos iskolába járnak a karakterek, így már csak ezért is meg szerettem volna ismerni ezt a sztorit. A Katmere Akadémia sok izgalmat tartogatott számomra és úgy hiszem, hogy ez a jövőben is így lesz, sok-sok meglepetéssel, valamint parádés fordulatokkal.

A könyv stílusa egyébként tetszett, szerettem az írónő humorát, többször is sikerült jól megnevettetnie. Maga a történet azonban nem annyira egyedi, megvannak benne a szokásos kedvelt elemek, lények és karaktertípusok, de ez engem nem zavart, mert a sztori vitt magával és a karaktereket is megkedveltem. Tetszett, hogy Grace szépen fokozatosan ébredt rá a valóságra, bár úgy érzem, hogy kicsit túl is lett húzva – annyi jelet kapott. A fejezetek nem voltak hosszúak, ami még inkább adott egy lendületet az olvasáshoz. A fejezetcímek között pedig voltak kifejezetten szórakoztatóak, így megesett, hogy már ott vigyorogtam, mint a vadalma.

Egyetlen és talán fő problémám a könyvvel kapcsolatban az instalove volt. Ezt pedig úgy mondom, hogy én nagyon megszerettem Jaxon-t… mégis úgy éreztem, hogy ez közöttük még nem igaz szerelem, nem volt elég kommunikáció és valódi érzelem. Kíváncsi leszek, mi lesz a jövőben, főként a végén lévő homályos utalások miatt, így erre talán elég hamar lesz magyarázat. (Plusz sikerült már elspoilereznem magamnak egy s mást az elmúlt évek során.)

Grace karaktere egyébként néhol talán kicsit idegesítő volt, de amúgy nagyon megszerettem és kíváncsi vagyok a történetének folytatására. Remélem, hogy a jövőben fog még fejlődni és még mélyebben megismerhetem.

Mindent összevetve, nem tökéletes, megvolt a „hibája”, de ezzel talán nincs is baj, mert legalább tudom, hogy van hova fejlődni. Én egy percig sem unatkoztam, számomra nem laposodott el a sztori, végig pörgős maradt, ahol kellett. A vége is nagyon izgalmasra sikeredett, így nagy kíváncsisággal fordulok majd a Vonzódás felé. Mindezen hibákkal és izgalmakkal együtt, a 4 csillagot még így is abszolút megérdemli tőlem, de bízom benne, hogy a jövőben még több izgalmat, magyarázatot kapok a sorozattól.

Ajánlom azoknak, akik szeretnének egy izgalmas ifjúsági fantasy történetet olvasni, melyben a szereplők bár nem tökéletesek, nagyon szerethetőek. ❤

***

Köszönöm szépen a Cartaphilus Könyvkiadónak és a Moobiusnak a kötetet!

***

Forrás: saját kép 

***

Kedvenc idézetem:

"És én még azt hittem, hogy Alaszka unalmas lesz."

*

"– Akartál már valaha annyira valamit, hogy féltél elvenni?

– Igen. – Bólint.

– Amikor ott volt előtted, csak arra várt, hogy kinyújtsd felé a kezed és megszerezd, de te annyira féltél attól, hogy mi lesz ha elveszíted, hogy inkább nem is fogtad meg egyáltalán?

– Igen – mondja újra, a hangja halk, mély, és olyan megnyugtató, hogy az egész lelkemet felmelegíti.

Hátrahajtom a fejem, amíg nem találkozik a pillantásunk, aztán azt suttogom:

– És mit tettél?

Húsz másodpercig nem mond semmit. Nem tesz semmit. Csak néz engem. A tekintete olyan sebzett és megtört, mint a lelke. Azután így szól:

– Úgy döntöttem, hogy akkor is megszerzem."

***

A könyv adatai:

Író:
 Tracy Wolff

Teljes cím: Sóvárgás

Eredeti cím: Crave

Oldalszám: 654 oldal

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Megjelenési év: 2021 (keménytáblás) - már van puhatáblás, élfestett kiadás is!



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény