Monica Murphy: Amiket el akartam mondani - vélemény

Sziasztok!

Ajánlanám-e az Amiket el akartam mondani című könyvet? Ha nem vagy egy nagy dark romance olvasó, aki szereti a nagyon durva, megalázó és toxikus történeteket, tele szexjelenettel, akkor azt mondom, hogy nem. Ha ezekért vagy oda, akkor viszont hajrá, a Te könyved lesz! De ha egyet kérhetek… CSAKIS 18 ÉV FELETT OLVASSÁTOK!

***

Monica Murphy: Amiket el akartam mondani

Fülszöveg:

Ha tetszett az A Milllion Kisses in Your Lifetime!

Whit Lancaster az elit Lancaster középiskola hideg, szívtelen és pokolian jóképű rosszfiúja.

A gyönyörű Summer Savage nem pazarolja az idejét Whitre, de a fiú átható pillantása megbűvöli és csapdába ejti, és olyan vágyódást ébreszt benne, amit magának sem tud megmagyarázni.

Amikor egy éjszaka Whit bajba kerül, Summer behívja magához. Ellátja a sebeit. Ha csak egy pillanatra is, de megfeledkezik az óvatosságról…és Whit éppen ekkor, éjnek idején meglép…

És magával viszi Summer naplóját.

Whit most már tudja Summer legsötétebb titkait, és azzal fenyegeti, hogy közhírré teszi az iskolában. Summer ezért egyezséget köt Whittel. Az egyezség miatt Summer zárt ajtók mögött ki van téve Whit kényének-kedvének…

De mi van, ha ez éppen fordítva igaz?

***

Értékelésem:

Na igen, nem voltam felkészülve erre a történetre. Whit és Summer életére, erősen toxikus kapcsolatára. Pontosan ezért én most jó pár mindent el akarok mondani, így el is mondom – előre is bocsánat, mert hosszú lesz.

Beteges megszállottság. Nyers szenvedélyesség. Megbotránkoztató romlottság.

Olvastam már pár dark románcot, de ez már sok – túl sok – volt nekem. A sorozat második kötetét, az Egymillió csók egy életen átot ettől függetlenül nagyon szerettem a toxikussága ellenére, azonban ehhez képest az szivárványos tündérmese magániskolás köntösben.

Nehéz menet volt, de nem csak az elolvasása, hanem ennek az értékelésnek a megírása is, mert ez a fikciós (!!!) regény egyszerre tetszett és mégsem. Úgy látszik, megtaláltam a határaimat, nagyon megbotránkoztatott. Mármint a cselekmény félig-meddig nulla, a komolyabb téma, a könyv mélysége valójában szerintem háttérbe szorult, mert szó szerint tele volt spicy jelenetekkel. Konkrétan majdnem minden egyes fejezetben! Hogy ez baj-e? Nézőpont és olvasó kérdése. Hogy az a bajom-e, hogy ez a beteg, toxikus és mocskos kapcsolat 17 évesek között zajlott? Annál inkább. Szerintem ez utóbbi zavart a legjobban. Ha csak pár évvel lettek volna idősebbek, máris nem azt éreztem volna, amit… mert így csak két, felnőttet játszó fiatalt láttam, akik bár érettebbek a koruknál a helyzetükből adódóan, még mindig GYEREKEK.

Az tetszett, hogy váltott szemszögű volt, mert így azért mindkettőjüket megismerhettem kicsit közelebbről. Bár érdekes, hogy a csávó szemszögéből sokkal kevesebb fejezetet olvashattam, amit bevallom, egy icipicit sajnálok. Tudjátok miért? Mert még ha kimutatni nem is mutatta, de magában, egy maszk mögé szorulva már a közepe felé is volt benne egy kis gyengédség – túl erős szó rá, de szerintem értitek. Azért emberséget csak nem írhatok, annyira talán nem volt gáz a helyzet, még annak ellenére sem, hogy mit csinált – hogyan vett részt Summer kiközösítésében, megalázásában és titkokkal teli naplójával való zsarolásában.

Ellenszenv. Szomorú, de a karakterekkel szemben elsőként ez jutna eszembe. Mégis a végére – körülbelül a könyv utolsó negyedének hála – mégsem tudom azt mondani, hogy utálnám őket, mert őszintén? Megértettem őket és a körülményeiket. Azt, hogy ők tökéletesek egymásnak, ugyanolyan elcseszettek. Megérdemlik egymást, mert együtt akár jobbak is lehetnek. S talán… talán a kedvesebb, nyugodtabb és felnőttesebb énjüket meg is kedveltem. Ez persze nem változtat azon, hogy Whit egy beteg, hideg és többnyire szívtelen rosszfiú– a számomra nem szeretett fajtából –, valamint egy irányításmániás seggfej. Summer pedig egy keményfából faragott harcos, aki mégis megadja magát a Whit és a saját vágyainak. Megalázkodva, méltóságát levetkőzve fut utána, szóval a csaj sem piskóta.

Szögezzük le, hogy legjobban az verte nálam ki a biztosítékot, hogy szinte folyamatosan k****-nak nevezte. Ha rám bárki is ezt mondaná, azon nyomban pofán csapnám, sarkon fordulnék és elsétálnék. Mert ez NEM NORMÁLIS. Még, ha a végére amolyan (romlott) becézés is lett ez. Na meg, a piához és a droghoz való hozzáállást már ne is említsük… kiborított.

Őszintén? Az elején azon gondolkodtam, hogy hülye döntés volt nekikezdeni, mi több megvenni… de szerettem Crew és Wren történetét, így úgy voltam vele, nem hibázhatok vele. Persze, tévedtem, de tévedni emberi dolog és csak azért is befejeztem. Jól tettem, mert igen, továbbra is úgy gondolom, hogy egy rettentő beteg, mocskos könyv, az utolsó negyede – becsületére legyen mondva – már nem volt annyira az. Meg merem kockáztatni azt is, hogy a legvége… cuki volt a maga mérgező módján.

Feltehetitek a kérdést, hogy akkor mit tetszett. Az, hogy bár volt ez a rendkívül sötét, mocskos sztori, nem éreztem azt, hogy romantizálva lett volna a kapcsolat, ez a fajta bánásmód. Tetszett, hogy a karakterek fejlődtek, kicsit „elgyengültek” és végül azért fel is nőttek. Tetszett, hogy a háttérben felmerült több komolyabb téma, morális kérdés is (nemi erőszak feldolgozás, felelősség, szülői figyelem fontossága, családi nyomás), melyek bár kicsit háttérbe szorulni látszottak a spicy jelenetek miatt, mégis valamennyire hangsúlyt kaptak. Tetszett, hogy bár romlott volt és beteg, azért érzéki maradt, így (többnyire) élvezhetőek voltak az olyan jelenetek is – kivéve a nagyon megalázóak, legalábbis számomra.

Összefoglalva, az elején úgy gondoltam, hogy bánom, hogy egyáltalán a kezembe vettem, de a végére megbékéltem vele. Nem nevezném romantikus könyvnek, túlzásnak érezném, mert ahhoz túl hirtelen, mocskos és beteg volt, de mondjuk úgy, hogy ennek is megvan a maga szépsége, csak nem való mindenkinek. Nekem sem túlzottan, de annyi baj legyen. S tévedés ne essék, megvan a magam véleménye, de senkit sem ítélek el azért, mert ilyeneket olvas és szeret. Én elértem a határaimat, de nektek attól még lehet tágabb az a bizonyos ingerküszöb.

(Nem tudom eldönteni, hogy megvegyem-e még a folytatásokat… bár Sylvie kötete még a polcon csücsül, szerintem rápihenek még egyet és utána döntésre jutok.)

Ajánlanám-e? Ha nem vagy egy nagy dark romance olvasó, aki szereti a nagyon durva, megalázó és toxikus történeteket, tele szexjelenettel, akkor azt mondom, hogy nem. Ha ezekért vagy oda, akkor viszont hajrá, a Te könyved lesz! De ha egyet kérhetek… CSAKIS 18 ÉV FELETT OLVASSÁTOK. Könyörgöm!

***

Forrás: saját kép

***

Kedvenc idézetem:

"Mindnyájan követünk el hibákat, és szabad is, mivel emberek vagyunk, nem igaz?"

*

"Milyen lenne, ha enyém lenne ennek a fiúnak a szíve? Ezen tűnődöm, ahogy lassan álomba merülök. Lehetetlen, ezt ismételgetem magamban.

Whitnek nincs is szíve."

*

"Szörnyű alak, de valamiért úgy érzem, hogy ő az én szörnyű alakom."

***

A könyv adatai:

Író: Monica Murphy

Teljes cím: Amiket el akartam mondani

Eredeti cím: Things ​I Wanted To Say

Oldalszám: 588 oldal

Kiadó: Rainy days Kiadó

Megjelenési év: 2023 (puhatáblás, élfestett)

***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka