Elise Kova: Alku a tündekirállyal - vélemény

Sziasztok!

Az írónő másik megjelent könyvét (Ébredő szél) is nagyon szerettem, ezért mindenképpen bele szerettem volna kezdeni ebbe a sorozatába is, melyet a Szépség és a Szörnyeteg, valamint a mitológiai páros, Hádész és Perszephoné ihletett. Nagyon jól tettem! Imádtam ezt a könnyed, mégis jelentéssel teli csodát és új kedvencet avattam általa. Ráadásul a borítóért és a különleges élfestésért is teljesen odavagyok! ❤ Ezzel a tündekirállyal én is szívesen alkudoznék… :D

***

Elise Kova: Alku a tündekirállyal

Fülszöveg:

Ez ​a letehetetlenül izgalmas romantikus fantasy egy emberlány és a tündekirály házasságáról szól. A tündék csupán két okból jönnek közénk: háborúzni, vagy házasodni. Mindkét esetben a halál motiválja őket.

Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiát használó, nagy hatalmú fajok vadásztak, amíg meg nem született közöttük egy paktum. Az azóta eltelt évszázadok során a tündék mindig Luella falujából vittek el egy fiatal nőt, hogy ő legyen az emberkirálynéjuk. Akit kiválasztanak, arra a falu úgy tekint, mintha megjelölte volna a halál. A 19 éves Luella hálás, hogy megmenekült ettől kislánykorában, és lehetősége nyílt arra, hogy a gyógynövények tanulmányozásának szentelhesse az életét, és a város egyetlen javasasszonyává válhasson.

Egészen addig, amíg váratlanul meg nem jelenik a faluban a tündekirály, aki érte jött. Minden, amit Luella a saját életéről és önmagáról tudott, hazugságnak bizonyul. Miután elviszik egy vad mágiával teli vidékre, Luella kénytelen királynévá válni a hideg, de perzselően jóképű tündekirály oldalán. A legnagyobb fájdalmat egy olyan szenvedély okozza neki, amire nem is számított.

Ez a regény, amit Hadész és Perszephoné, illetve a Szépség és a Szörnyeteg története ihletett, önmagában is teljes értékű olvasmány. Tökéletes választás a romantikus fantasy rajongóinak, akik épp megfelelő mennyiségű fülledtségre vágynak, és a következő lassan izzó, magával ragadó, legendás szerelmet keresik.

***

Értékelésem:

Az írónő másik megjelent könyvét (Ébredő szél) is nagyon szerettem, ezért mindenképpen bele szerettem volna kezdeni ebbe a sorozatába is, melyet a Szépség és a Szörnyeteg, valamint a mitológiai páros, Hádész és Perszephoné ihletett. Nagyon jól tettem! Imádtam ezt a könnyed, mégis jelentéssel teli csodát és új kedvencet avattam általa. Ráadásul a borítóért és a különleges élfestésért is teljesen odavagyok! ❤ Ezzel a tündekirállyal én is szívesen alkudoznék… :D

Az írónő olvasmányos, kicsit leíró stílusa, ahogy korábban, most is nagyon tetszett. A kötetnek egyszerű volt a nyelvezete, több párbeszédet is kaptunk, melyek még lendületesebbé tették magát az olvasást, élveztem minden percét. A regényt én cselekménydúsnak éreztem, de azért érdemes megjegyezni, hogy ezt a történetet egy lassabb haladás, stílus jellemzi, ami természetesen nem baj – legalábbis nekem, hiszen én így is izgalommal telve csemegéztem, faltam a lapokat –, de tudom, hogy sokan nem annyira szeretik, amikor az események lassan folynak. A hangulata és az alapötlet egyébként engem kicsit Naomi Novik Rengeteg című könyvére emlékeztetett, melyet ugyancsak imádtam.

A történet- és világfelépítést is szerettem. Úgy érzem, hogy egy nagyon érdekes, a múlt titkaival teli világot tárt elém a szerző, melyben nagy hangsúlyt fektetett az egyensúly fontosságának. Abszolút érdemes megismerni a maga kis kliséivel egyetemben. A cselekmény lassabb folyása mellett, a szerelmi szál is komótosan, idővel bontakozott ki, de ahogy az előbbit, az utóbbit sem bántam, mert az én szívem a gyönyörű, különleges slow burn történeteké. S végül, a főszereplő karakter gondolatmenetét is élvezettel olvastam, hiszen lépésről lépésre ismerte meg ezt a számára új világot és ébredt rá a körforgás megszakításának rejtélyére.

Mindkét főszereplőt nagyon megszerettem és nagyon örülök, hogy egymás mellett ennyit fejlődtek. Luella karaktere igazi felüdülés volt, hiszen nagyon intelligens, felelőségteljes és többnyire türelmes is, aki önfeláldozó, jószívű személyiségével és kiállásával mutatta ki bátorságát. Eldas pedig… igen, van egy sötétebb oldala, de a hűvös, makacs és áthatolhatatlannak hitt páncél mögött egy érző, odaadó férfi szíve dobog. Imádtam, ahogy „kerülgették” és egyre jobban megismerték egymást, Luella korábban szunnyadó erejét. Belopták magukat a szívembe. ❤

A mellékszereplők közül nagyon megkedveltem még Rinnit és Willowt, de bevallom, Eldas öccsét is elkezdtem megszeretni, hiszen „minden mérget ki lehet bírni, ha az ember elég sokáig fogyasztja, megfelelő dózisokban”. Azonban az egész szívemet bizony Kampó, a Fakóból származó farkas kapta. Imádnivaló kis jószág.

Mindent összevetve, az egész történetet és a főbb karaktereket, valamint a romantikus szált is imádtam, így cseppet sem bánom, hogy elolvastam. A világfelépítés is jó volt, de bízom abban, hogy a jövőben több dolgot is megtudunk majd erről a különleges helyről. S végül, örülök, hogy a kötet felvetett bennem kérdéseket is a jövővel kapcsolatban, mert így még izgatottabban várom a folytatást

Tiszta szívvel tudom ajánlani mindazoknak, akik mostanában kezdenek fantasy könyveket olvasni, de azoknak is, akik már sok-sok éve fantasy történetekkel kelnek és fekszenek! Illetve azoknak, akik szeretik a lassan kibontakozó románcokat és cselekményt! ❤

UI.: Ha ez tetszett, akkor szerintem a Rengeteget is érdemes elolvasnotok! Azonban felhívom a figyelmeteket arra, hogy ott még ennyire sincs hangsúly a romantikán, a fantasy szál a lényeg és az aprócska szikrák, amik a szereplők között kialakulnak.

***

Köszönöm ezt a fantasztikus kötetet a Kossuth Kiadónak!

***

Forrás: saját kép

***

Kedvenc idézetem:

"– Te az én antitézisem vagy, Luella. Az élet királynője.

– Te pedig a halál királya vagy- suttogom, miközben a fagyos tekintetét nézem."

*

"– Te… Kezded megszokni az öcsémet?

– Minden mérget ki lehet bírni, ha az ember elég sokáig fogyasztja, megfelelő dózisokban – vágok vissza."

*

"– Ennyi elég volt? – krákogom.

– Elég volt. Te több mint elég vagy."

*

"A félelem elképesztően el tudja torzítani az emberek lelkét, de előbb-utóbb mindig győzedelmeskedik a józan ész."

***

A könyv adatai:

Író: Elise Kova

Teljes cím: Alku a tündekirállyal

Eredeti cím: A Deal with the Elf King

Oldalszám: 414 oldal

Kiadó: Kossuth Kiadó

Megjelenési év: 2024 (puhatáblás, élfestett)



***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka

Megjegyzések

Népszerű blogbejegyzések

Tina Köpke: Egybeforrt lelkünk - vélemény