Baráth Viktória: Egy év Provence-ban - vélemény

Sziasztok!

Egy újabb Baráth Viktória kötet, mely azonnal belopta magát a szívembe! Nem hiába ő az egyik kedvenc magyar romantikus könyv íróm, akinek a regényei számomra egyszerre jelentik a kikapcsolódás örömét és a mély érzelmek fájdalmát. ❤ 

***

Baráth Viktória: Egy év Provence-ban

Fülszöveg:

A ​fiatalon megözvegyült Lily szürke hétköznapjait éli. Valaha imádta a belvárosi forgatagot, a nyüzsgő életet és a fotózást, amely nemcsak a munkája volt, hanem a szenvedélye is. Mára ez azonban csak egy rég elfeledett élet foszlánya maradt… Nem szívesen tekint vissza a múltjára, így viszont képtelen feldolgozni a gyászát és a traumáit. Csupán egy galéria falán lógó kép emlékezteti arra, ki is volt ő valójában.

Egy nap azonban megtudja, elhunyt férje ráhagyott egy birtokot Saint-Rémy-de-Provence mellett. Lily minden porcikájával tiltakozik az ellen, hogy oda utazzon. Nem akarja megtartani a házat és a földet. Azonban amikor kiderül, más is igényt tart rá, rádöbben, nem hagyhatja elveszni múltja utolsó darabkáit. Étienne, a fiatal szakács személyében ellenfelére akad, akivel – ha tetszik, ha nem – együtt kell dolgoznia, hogy megmentsék a birtokot.

Mindketten épp elég terhet cipelnek a vállukon ahhoz, hogy egy idő után rájöjjenek, annyira nem is különböznek egymástól, mint azt elsőre gondolták…

***

Értékelésem:

Egy újabb Baráth Viktória kötet, mely azonnal belopta magát a szívembe! Nem hiába ő az egyik kedvenc magyar romantikus könyv íróm, akinek a regényei számomra egyszerre jelentik a kikapcsolódás örömét és a mély érzelmek fájdalmát. ❤ Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én szeretek leülni és az írónő alkotásain keresztül lazulni, izgulni és meghatódni. Eddig nem igazán csalódtam egyik történetében sem, fantasztikus élményt nyújtottak.

Őszintén szólva, nem fogom azt mondani, hogy ez egy „világmegváltó” kötet lenne. Nem is adott nekem annyira katartikus élményt, mint az Egy Év Rómában vagy A napfény földje, mégis szerettem minden percét. Késztetést éreztem arra, hogy le se tegyem ezt a rövid, de annál tartalmasabb kötetet, mely igenis elnyerte a tetszésemet, és ha egy könnyed, mégis érzelmekkel teli nyári olvasmányra vágytok, többek között ezt ajánlanám.

A könyv hozta a megszokott BV stílust, gördülékenységet és fejlődést. Az alaptörténet elég kiszámítható, de még így is okozott pár meglepetést, felfedett pár titkot, amire valójában nem is gondoltam volna. A középpontban a gyász volt és az abból való lábadozás, fejlődés, melyet ismét gyönyörűen és szívszorítóan ábrázolt a szerző. Ezenkívül kielégítően átadta a Provence-i vidéki élet által a francia életérzést, a hangulatot, a táj festői szépségét és a kulináris élvezetet is.

A karaktereket én kedveltem, és különösen tetszett az, hogy az (érthető) ellenséges viselkedésből eljutottak egy baráti viszonyig a szereplők. Persze, voltak kisebb-nagyobb összerezdülések – elkerülhetetlen volt –, de tetszett a dinamika, ami kialakult közöttük. A főszereplők közötti feszültség izgalmasabbá tette a történetet, az, hogy nem csak egymással „harcoltak”, hanem önmagukkal és a démonjaikkal, a láthatatlan sebhelyeikkel is meg kellett küzdeniük. Az egyik épp az álmát kereste, a másik pedig épp elveszítette volna a másik miatt. Meg kellett tanulniuk elfogadni egymást és bízni.

Lily karakterét az első perctől fogva szerettem és együtt éreztem vele, de leginkább akkor lopta be magát a szívembe, amikor már a vidéki levegő, a táj és a környezete megengedte, hogy feloldódjon és két hosszú, fájdalmas év után újra ÉLNI kezdett. Étienne pedig… valljuk be, az elején egy tapló, de részben érthetően, hiszen félt elveszíteni az utolsó reményét. Ám, ahogy egyre jobban megismerték és beláttak egymás „maszkjai” mögé, közelebb kerültek egymáshoz, megváltoztak. Félni kezdtek megtudni az igazságot, hogy kié is a birtok, mert az mást is jelentett volna. Elveszítették volna egymást.

Mindent összevetve, mint már írtam, nem egy világmegváltó kötet, de egy romantikusnál mégis ki várja azt!? Ennek ellenére fontosnak tartom megemlíteni, hogy bár tényleg rettentő rövid, ennek a történetnek van mélysége is, ahogy azt már megszokhattuk az írónőtől. A regény megfelelően ábrázolta a vidéket és a francia életérzést is, így kicsit „utazhattam” is. Azonban jobban örültem volna, ha Viki kicsit részletesebben kidolgozza a cselekményt, csakis ezért nem kapta meg az 5 csillagot, de szerettem ezt a szívet melengető, szórakoztató regényt.

Zárásként pedig:

„Történnek az életben rossz dolgok, olyanok, amelyekre nem lehet felkészülni. Ezeket nem kerülhetjük el, de a lényeg az, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ha hagyjuk, hogy összetörjenek minket, akkor sosem leszünk képesek túltenni magunkat a traumán, a veszteségen.”

Olvassátok! ❤

***

Forrás: saját kép

***

Kedvenc idézetem:

"A folyosón fekete zsákok sorakoznak, ami nem túl bizalomgerjesztő.

– Mi van ezekben?

– Az előző házbitorló darabjai – feleli Étienne nyugodtan."

*

"Most már tudom, hogy van esélyem a boldogságra, csak a szívemet kell követnem."

*

"– Tudod, sosem gondoltam volna, hogy épp te fogsz bátorítani. És ha az az új célom, hogy megszerezzem magamnak a birtokot, és én használjam?

– Az nem lehet, mert az az én álmom. Te válassz magadak másikat!"

*

"– Mi van, félsz, hogy elütlek? – kiáltja ki.

– Őszintén? Könnyebb dolgod lenne az örökséggel…

– Igaz! Állj csak vissza!"

*

"– Nem akarom, hogy megfázz. Ha nekem kell főznöm a násznépre, akkor jobb, ha előre hívjuk a mentőket."

***

A könyv adatai:

Író: Baráth Viktória

Teljes cím: Egy év Provence-ban

Oldalszám: 304 oldal

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Megjelenési év: 2024 (puhatáblás)

***

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket! Jó olvasást kívánok!

Réka